Manapság bárkiből lehet sztár!

Történt minap, hogy meghallgatásra kaptam egy lemezt, melyen az egyik szlovákiai magyar rapper közhelyes szövegei voltak hallhatóak. Mit csinál ilyenkor az ember? Jó szívvel, meg egy kis szemhunyással a lemezre áldoz az életéből egy órát és próbálja megtalálni benne az értékeket, a nívós és egyedi dolgot. De azt csak nem fedezi fel, hanem helyette egy középszerű, giccses albumot hallgat. Van ebből jó néhány, csak az ember szívességből meg jóindulatból elfogadja. S mert a kritikus úgy látja, hogy a dallamvilág és a szöveg nem éppen innovatív, sőt, hagy némi kívánnivalót maga után, visszatartja késztetését és nem osztja meg tapasztalatait a nagyvilággal. Helyette felhívja az illetőt és telefonon pár szóban megpróbálja elmondani észrevételeit. Ez így rendben is van, hiszen az újságírónak is van szíve, és ha már jót nem tud tenni, akkor kárt se okozzon. Ezt az elvet követve határoz úgy, hogy a fiók mélyére süllyeszti irományát. A gond csak akkor kezdődik, amikor a „művész” úr nem elégszik meg a telefonban elmondottakkal, illetve képtelen elfogadni egy kívülálló véleményét, s ezért kétségbeesésében arra vállalkozik, hogy ellehetetlenítse az újságíró munkáját. Megfenyegeti, hogy ő ugyan annyira tehetséges és olyan bombasztikus albumot hozott össze, hogy alkalomadtán a főszerkesztőnél is bepróbálkozik, illetve megpróbálja „rábírni”, ugyan legyen már olyan szíves, és jelentessen meg egy cikket uraságáról. Eközben azonban elfeledkezik olyan dolgokról, mint az alázat, szerénység és kellő önismeret. Erre bizonyára képtelen az, aki csak a maga igazát szajkózza, és nem fogadja el mások véleményét. Mindemellett pedig felettébb büszke! Mi más is lehetne a mögött, hogy egy promóciós albumot visszakérnek arra hivatkozva, hogy ha nem tetszik a CD, akkor adja vissza, mert jó lesz másnak. Az egész „zaklatási” folyamat azonban itt nem ért véget. Mert ha még ez nem lett volna elég, akkor a „művész” úr édesanyja is felhívott, hogy nyomatékot adjon véleményének, aki azonban jó pár keresetlen szóval próbált meg rábírni arra, adjam postára a kért CD-t. Elárulta, a fia majd’ belehalt, hogy elkészítse albumát, és még a gatyája is ráment. Ezzel nincs gond, csak a mód nem tisztességes és nem őszinte. Kíváncsi lennék, melyik zenész engedné meg magának azt, hogy ilyesmit tegyen.

Nyilván egyik sem. És itt van a probléma gyökere. Miért is akarunk értékeket képviselni és átadni, amikor a középszer elhomályosítja tekintetünket és ebben a kis közösségben a kapcsolatok hálójában vergődünk? Sajnos ebben az esetben is ez a helyzet. Miközben csak egy kis odafigyeléssel és megértéssel sokkal többre vihetnénk itt, ebben a gyakorta sártól mocskos kapcsolatrendszerben. A művész úrnak pedig sok tanulnivalója van, hiszen a tiszteletet, a toleranciát és az alázatot még láthatóan nem ismeri. Mert amelyik kutya ugat, az nem harap.