Magyarok hét határon túl

Ha nem is volt állandó tülekedés a határon túli fiatalok „Hét határon túl” nevet viselő sátra előtt a Sziget fesztiválon, a felvilágosító és tájékoztató jelleggel működő, piros-fehér-zöld lufikkal díszített sátorba sokan betévedtek az egy hét alatt.

A betévedők belelapozhattak a határon túli magyar sajtóba: az erdélyi Krónika és a vajdasági Magyar Szó mellett az Új Szó is szinte naponta kínált friss olvasnivalótA szerző felvételeA budapesti Metszéspont Iroda, valamint a Metszés.hu egyesület kezdeményezésére felállított sátor ideális helyet kapott a nagy civil kavalkádban: nem a civil falu számára kijelölt réten állították fel, hanem közvetlenül a „főút” mentén. Ha az ember a nagyszínpadtól a világzenei színpad felé vette az irányt, mindenképp el kellett haladnia a határon túli fiatalok standja mellett. Ottjártunkkor épp egy országgyűlési képviselő töltötte ki nagy odafigyeléssel a határon túli műveltségi totót, amelynek kérdései között a pofonegyszerűtől az utánanézősön át a közepesen nehézig sok minden megtalálható volt. A helyes válaszokért ajándéktárgy járt, többek között lapunk jóvoltából is.

„Végig itt vannak vajdasági, erdélyi és felvidéki ifjúsági szervezetek képviselői, akik válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. Felvidékről az Agora irodától és a Diákhálózattól vannak itt kollégák, akik hiteles képet tudnak adni magyarországi társaiknak az ottani helyzetről, a fiatalok életéről” – tudtuk meg Venczel Endre „sátorfőnöktől”, aki civilben a Metszéspont.hu Egyesület alelnöke.

Magától adódik a kérdés, hogy vajon mi az, ami leginkább érdekli a magyarországi fiatalokat határon túli kortársaik életével kapcsolatban. Nos, mára már túl vagyunk azon a döbbent csodálkozáson, amellyel a rendszerváltás után sokan tudomásul vették, hogy Magyarország határain túl is élnek magyarok. Bár igaz, hogy a sátorba még két-három évvel ezelőtt is betévedt egy-egy hitetlenkedő pesti srác, aki biztos volt benne, hogy ugratják őt a „magyarul beszélő szlovákok”.

A betévedők figyelmét idén is sok mindennel igyekeztek lekötni. A már említett műveltségi totón kívül lehetőség volt például belelapozni a határon túli magyar sajtóba: az erdélyi Krónika és a vajdasági Magyar Szó mellett az Új Szó is szinte naponta kínált friss olvasnivalót. Tájékozódni lehetett a határon túli magyar szervezetek készülő rendezvényeiről, és különböző városok, egyesületek szóróanyagait is begyűjthették az érdeklődők. „Teleraktuk a sátrat különböző plakátokkal, egyebek mellett rockfesztiválokat is reklámozunk, hogy az érdeklődők Erdélybe, vagy a Felvidékre is átrándulhassanak egy-egy őket érdeklő programra. Ezekről a lehetőségekről gyakran a határhoz közeli települései fiataljai sem tudnak” – állítja Venczel Endre, akitől azt is megtudtuk, hogy a Metszéspont.hu egyesület egy internetes portált működtet, amely egy kis Kárpát-medencei hírbázis kíván lenni, sőt már világszerte tudnak róluk. „Együttműködéseink révén a kanadai magyarok, vagy az argentínai magyarok köréből is vannak cserehirdető partnereink. Igyekszünk informálni mindenről, ami a határon túli magyar ifjúsággal kapcsolatos. Tudósítunk a Selyei nyári egyetemről, a vajdasági gólyabálról, vagy a kolozsvári diáknapok rendezvényeiről. Ugyanakkor megpróbáljuk eljuttatni a határon túliakhoz a különböző pályázati, vagy együttműködési lehetőségekről szóló információkat. Ha például egy felvidéki szervezet vajdasági partnert keres, mi kapocsként szolgálhatunk ebben a folyamatban” – tájékoztatott Venczel Endre.

A Hét határon túl sátor programjában a zenés szórakoztatás is helyet kapott, koncertezett például a pozsonyi Epxired Passport rockzenekar, valamint a Deja Vu, akik tradicionális dzsesszel igyekeztek magukra vonni a járókelők figyelmét.

A népi dallamok kedvelői egy füleki néptánccsoportnak tapsolhattak, de volt gyöngyfűzés és drótszobrászat is.

Az Európa egyik legnagyobb kulturális fesztiválján való részvétel társszervezői a Vajdasági Ifjúsági Fórum, a Gombosi Ifjúsági Szervezet, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség, a pozsonyi Diákhálózat, valamint az Agora Kárpát-medencei szolgáltató és információs irodahálózat volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?