Magyar sikertörténet

Sokszor van úgy, hogy az ember nem is gondolná, hol találja magát egy vagy két év múlva. ĺgy volt ez az én esetemben is, amikor is 2002-ben lehetőséget kaptam arra, hogy a Szlovákiában bizonytalannak tűnő helyzetből kiragadjon az élet, és Németországban tanulhassak tovább.

Sokszor van úgy, hogy az ember nem is gondolná, hol találja magát egy vagy két év múlva. ĺgy volt ez az én esetemben is, amikor is 2002-ben lehetőséget kaptam arra, hogy a Szlovákiában bizonytalannak tűnő helyzetből kiragadjon az élet, és Németországban tanulhassak tovább. Senki nem várt tárt karokkal, senkit nem érdekelt, mit is akar ott egy szlovákiai magyar lány.

Amikor is 13 főiskolai kérvény beadása után (két érettségivel, mivel Németországban ismét le kellett érettségiznem, mivel a bizonyítványomon feltüntetett szaktantárgyak nem voltak kielégítőek egy egyetemi szintű oktatáshoz) 6 főiskolára felvételt nyertem, hatalmas erővel vágtam bele a tanulásba. A Lipcsei Egyetem lett életem első biztos állomása. Politológia, üzemgazdaságtan és újságírói szakon bővítem tanulmányaimat. Jelenleg Kínában tartózkodom, Sanghajban, ahol szakmai gyakorlatot végzek egy német egyesületnél. Mivel minden Németországban tanuló diáknak kötelessége egy vagy akár több szakmai gyakorlaton is részt venni, nálam is eljött az idő, hogy próbára tegyem tudásomat.

A pompa, siker csak egy megtévesztés útjaink kezdetén, de fontos ahhoz, hogy észrevegyük, ez mind lehetséges a kemény munka árán. Nem kell megtorpanni, ha lehetetlennek tűnő feladatok előtt áll az ember, emelt fővel kell venni a kihívást és az akadályokat. Szlovákiai magyar lányként ezekkel a gondolatokkal kezdem napjaimat Kínában, és visszagondolok arra, hogy három évvel ezelőtt még egy kis falu kertjében a háziállatokat etettem az udvaron.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?