Magyar est Nagyszombatban

Nagyszombatban, napjainkban megközelítőleg százharminc magyar egyetemista tanul. Döntő többségük a Műszaki Egyetem Anyagtechnikai Karán folytat tanulmányokat, ám elvétve hallunk magyar szót a nagyszombati és a Cirill és Metód Egyetemen is.

Szakszon Norbert (jobbról), a Diákhálózat elnöke üdvözölte a nagyszombati diákok kezdeményezésétA szerző felvételeEz idáig azonban nem működött magyar diákszervezet a városban. Novemberben, amikor már az újoncok is feltérképezték a várost, illetve a lehetőségeket, valamint az idősebb diákok is felmérték, hogy igenis szükség van magyar szerveződésre, a Diákhálózattal karöltve szervezni kezdték a Nagyszombati Diákklubot. A vezetőség tíz tagból áll, akik a nagyszombati magyar diákoknak filmvetítéseket, koncerteket, előadásokat, szórakoztató programokat szeretnének szervezni.

Beszámító írásbelik voltak

Múlt hét kedden került sor az első magyar estre, amellyel elsősorban fel szerették volna mérni, hogy mennyire is van igény a hasonló szerveződésekre. A szervezők legnagyobb örömére, annak ellenére, hogy a múlt héten minden egyetemen beszámító írásbelik voltak, nagyon sok diák megfordult a karaoke számokkal spékelt esten.

Új klub

Nagy Zoltán a Rákóczi Szövetség képviseletében röviden bemutatta a szervezet működését. Schőberl Márton pedig a magyarországi hallgatói önkormányzatok működését vázolta fel az érdeklődőknek. Szakszon Norbert, a Diákhálózat elnöke, aki a kezdetektől figyelemmel kíséri a Nagyszombati Diákklub tevékenységét, pozitívan értékelte a diákok megmozdulását, hiszen eddig semmilyen kapcsolatuk nem volt a Nagyszombatban tanuló hallgatókkal.

Szlovák közegben

A klub jövőbeli tervei közt szerepel egy nagyobb szabású magyar buli megszervezése. Valamint minél inkább szeretnék a nagyszombati magyar diákokat egy egységgé kovácsolni. Minden bizonnyal 14-én a magyar diákok történelmet írtak, ugyanis hivatalos magyar estet nem szerveztek eddig Nagyszombatban. Abban a városban, ahol sok esetben még a csoporttársai sem veszik jó néven az embernek, ha esetleg magyarul telefonál… Vajon a német miért nem zavarja őket?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?