M. Knopfler: Kill To Get Crimson

Az 1977-ben debütált Dire Straits sajátos jelenségnek számított a hetvenes évek végi brit rockzenében; visszafogott és letisztult hangzásuk, illetve a zenekarvezető Mark Knopfler virtuóz, de korántsem magamutogató, iskolateremtő gitárjátéka és koravén, csendes dalai élesen elhatárolták őket mind az aréna-rock bombasztikus semmitmondásától, mind pedig az akkoriban szárba szökkenő punkmozgalom dühödt és primitív nihilizmusától.

A siker pedig Knopflert igazolta: változó felállású zenekara még legalább egy évtizeden át a legnagyobbak közé tartozott, karrierjük mérlege több mint százmillió eladott lemez. Miután az együttes 1995-ben – stíl?szerűen szépen és csendben, minden különösebb botrány nélkül – feloszlott, Knopfler szólópályára lépve vitte tovább a Dire Straits örökségét, átlagosan kétévente egy új lemezzel jelentkezve. A miskolci zsidó építész apától és angol anyától származó zenész az utóbbi években kis túlzással csak kedvtelésből zenélget, mégis még mindig jókora közönség kíváncsi a generációja egyik legjellegzetesebb gitárosának új albumaira.

Profi és névtelen zenészekkel dolgozik

Jóllehet, a tavaly megjelent – a country egyik nagyasszonyával, a hatvanas éveiben járó Emmylou Harrisszel felvett – Grammy-díjra is felterjesztett All The Roadrunning szólókarrierjének egyik legjobban fogadott lemeze lett, Knopfler ezúttal megint profi és névtelen stúdiózenészekkel dolgozik (talán csak a Dire Straitset is megjárt Guy Fletcher lehet ismerős). Mint mindig, most is történetmesélős, kissé melankolikus, álmatag dalai, és jellegzetes gitárjátéka uralják a lemezt, így különösebben nagy meglepetés nem is várható.

Finomabb az összhatás

Mindenesetre a korábbi szólóalbumoknál itt erősebb a folk- és a countryelem, és ha lehet, még nyugodtabb és finomabb az összhatás, mint előző albumain volt. Persze Knopfler hová is rohanjon 58 évesen, tett ő már le annyit az asztalra bőven, hogy ne új rajongókat keressen. A védjegyszerű gitárjáték mellett egyébként érdemes odafigyelni a dalszövegekre is, melyek talán ezen a lemezen a legerősebbek Knopfler karrierje során. Az is igaz, hogy ez a lemez elsősorban a már „horogra akadt“ rajongóknak készült, és lehet, hogy aki nem igazán ismeri a zenész munkásságát, az unalmasnak fogja találni, de azt senki sem mondhatja, hogy nem kellemes lemez.

A zenész Kill To Get Crimson című albuma olyan, mint egy borongós, de látnivalókban gazdag hétvége a skót felföldön. A Knopfler-fanoknak ajánlható, de nekik úgysem kell külön bemutatni. (o-o, szszcs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában