Kurt Vonnegut: Halálnál is rosszabb

Halálnál is rosszabb: a cím szerencsére korántsem érthető az alkotásra, melynek alcíme: Életrajzi jegyzetek az 1980-as évekből. Vonnegut, a lélektani regény egyik leghatalmasabb képviselője, 1991-ben adta ki ezt a könyvét, magyarul pedig csak 1995-ben jelent meg. Az író (ahogy az már az alcímből is kiderülhetett), most saját magát nézi nagyítón keresztül, saját életének fontosabb, érdekesebb mozzanatait tárja az olvasók és rajongói elé. A könyv jelentős részét régebbi újságcikkei és ünnepi beszédei teszik ki, melyeket most kritikákkal illet, véleményez, hozzáfűz, vagy épp elvesz belőlük. Az ember csak hátradől és olvassa, ahogy ez a cseppet sem átlagos amerikai író a világot szemléli. Ahogy hatalmas adag öniróniával írja le saját életét, a legfeketébb fekete humort sem mellőzve, sőt az egészet abba ágyazva. Érdekes, hogy úgy tudja leírni privát szemléleteit, szubjektív véleményeit, saját belső világát, sokszor összefüggéstelennek tűnő sorrendben is, hogy az olvasó mégsem érzi unalmasnak vagy üresnek egy percre sem.

Kurt Vonnegut valódi megszállott módjára forgatja a tollat, ami az arra érdemes olvasó legnagyobb örömére és derülésére szolgálhat. Az író, kihasználva, hogy életrajzi jegyzetekről van szó, szemérmetlenül kiéli önfeltárulkozási vágyát, és szinte mindenről ír, ami őt foglalkoztatja, mozgatja, elszomorítja, meg egyáltalán: érzelmeket vált ki belőle. Mindezt őszintén, és a tőle megszokott humorral teszi.

Az író gyakorlatilag abba a helyzetbe próbál minket belekényszeríteni, amelyben ő is éppen van, vagy az adott írás megírása, beszéd elmondása, akármi kitalálása közben volt. Azért kényszerítés jellegű a dolog, mert szinte minden mozzanatot megmagyaráz, jegyzetel, teljesen világossá teszi az adott helyzetet. Szórakoztatásról szó sincs. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szórakoztatóak az írások, csak valami olyasmit jelent, hogy kicsit táncoljunk úgy, ahogy ő fütyül. Ja, és heherésszünk közben. Ezer örömmel, Mr. Vonnegut, ezer örömmel.