A diákoknak a megtanult tananyagon kívül szükségük van bizonyos készségekre, hogy meg tudják állni a helyüket a 21. századi társadalomban.
Képességfejlesztő oktatás
Mi a képességfejlesztő oktatás?
A képességfejlesztő oktatás arra hivatott, hogy megkönnyítse a pszichoszociális képességek gyakorlatban való alkalmazását és fejlesztését, az adott társadalom kultúrájának és fejlettségének megfelelő módon.
Hozzájárul a személyes és társadalmi fejlődéshez, az egészségügyi és társadalmi problémák megelőzéséhez és az emberi jogok védelméhez. A különböző képességek elsajátítása szükséges ahhoz, hogy az iskolások személyiségfejlődése teljes körű legyen. Ezek a képességek magukban foglalják azt a tudást, azokat a készségeket, attitűdöket, viselkedési formákat, amelyekre a gyerekeknek szükségük van ahhoz, hogy egészséges és kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak.
A 21. században az iskoláknak fel kell ismerniük a kapcsolatot a fizikai, pszichológiai, társadalmi és pszichoszexuális fejlődés között, és az oktatás során figyelmet kell fordítaniuk ezekre a dimenziókra. Ennek köszönhetően a tanulás nagyobb élményt jelent majd a gyerekeknek, és így jobban felkészíti őket a munka és az élet kihívásaira egy összetett és gyorsan változó világban. Ezért Szingapúrban minden iskola rendelkezni fog képességfejlesztő programokkal. Ezek a programok a következő területeket fedik le:
Személyes hatékonyság: ez az elnevezés azt a képességet fedi, mely abban segít, hogy megértsük, értékeljük, elfogadjuk és fejlesszük saját magunkat, és személyes „jóllétünket”. Ez tesz képessé, hogy jó döntéseket hozzunk, problémákat oldjunk meg, és kezelni tudjuk a változást. Azok, akik rendelkeznek személyes hatékonysággal nyitottak és érzékenyek másokkal szemben, és empátiát mutatnak olyan helyzetekben, amikor másokkal kell együttműködniük.
Személyközi hatékonyság: e képesség meghatározó eleme a sikerességnek a családi, munkahelyi és társadalmi kapcsolatokban. Azok az emberek, akik rendelkeznek ezzel a fajta intelligenciával, megértik az emberek közti kölcsönös függőség fontosságát. Tudják, hogyan kell megtartani barátaikat, és könnyebben oldanak meg konfliktusokat.
Felkészülés a munkára: e megnevezés rámutat a karriertudatosság fontosságára. A rendkívül gyors technikai fejlődés és a globalizáció elengedhetetlenné teszi e képességet. Ezért fontos, hogy az iskolák felkészítsék a gyerekeket egy egyre inkább globális és kozmopolita világban való boldogulásra.
Hatékony tanulás: azok, akik hatékonyan tudnak tanulni, önállóan sajátítanak el dolgokat, és folyamatos képesek újabb tudást felhalmozni, és felhasználni ezt a tudást.
Annak érdekében, hogy a gyerekeket minél jobban fel tudják készíteni a munka világába való beilleszkedésre, az oktatási minisztérium arra ösztönzi az iskolákat, hogy építsenek ki kapcsolatokat helyi közösségekkel, üzleti vállalkozásokkal, és ipari üzemekkel, hogy pályaválasztást orientáló beszélgetéseket, állásbörzéket szervezhessenek, ellátogassanak oktatási intézmények nyílt napjaira.
Egy gondoskodó közösség előmozdítása
Minden egyes ember felelőssége, hogy odafigyeljen a többiekre, és hozzájáruljon a társadalom jólétéhez olyan mértékben, ahogy a társadalom hozzájárul az ő jólétéhez. Ezért a gyerekeknek kötelezően részt kell venniük egy általában hat, de lehet több órás „közösségi elkötelezettség” programon.
E programok kialakításában az iskolák együttműködhetnek jótékonysági szervezetekkel, helyi közösségekkel, vallási szervezetekkel. A szingapúri oktatási minisztérium többek között minden iskolához eljutatott egy úgynevezett „képesség csomagot”, mely oktatási anyagokat tartalmaz, segíti, hogy a diákok elsajátítsák az előbbiekben ismertetett képességeket. Ezen a csomagon kívül több programot is kínál az iskoláknak és a pedagógusoknak, melyek megkönnyíthetik a képességfejlesztő oktatás elterjedését. (s, he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.