Kapcsolatteremtés internetközelben

Unatkozom, internetezem. Az érdekességeket már suliban végigpásztáztam, ezért körülnézek a cseten. Este fél tíz, 5135 felhasználó, választék van bőven, hogy kivel is kezdjek beszélgetni. A neveket, és a némelyikhez csatolt bemutatkozót olvasgatva máris egy csevegő. Tévedtem, nem éppen csevegni akar, partnert keres.

Az első kérdése, honnan? Leírom az ország rövidítését. Nem érti, következtetés levonva, nem igazán jár külföldre, és talán híreket sem néz. Ha partnert keresnék, akkor a srác kilőve. Leírom neki, hogy SK, azt jelenti Szlovákia. Másik sablonkérdés: korod? Jó elnézve, hiszen szinte mindenki így kérdez rá éveink számára. Elfogadott, megfelel neki a korom, tudja, hogy melyik országban élek, és fotót kér. Nem egyezem bele, hiszen fogalmam sincs, kivel beszélek, és lehet, másnap egy netes portálon látnám viszont mosolyomat egy idegen testen. Közben beszélgetést kezdeményeztek még két ablakban. A szövegelés ugyanaz. A srácok kezdenek fárasztani. Tovább keresgélek a jellemzések között, nini egy srác, akinek gondolatai valahogy hatással lesznek rám. Beköszönök hozzá. Kedvesen fogad, szinte furcsállom. Nem kérdez arról, hol élek, hányadik évemet taposom. Pár perc eltelik, és azt veszem észre, hogy nem is igazán vesz figyelembe. Válaszként kapom: „Bocsi el vagyok foglalva, majd máskor.” Hát ma valahogy nem találunk közös nevezőt. Újabb potenciális jelölt, de hamar kiderül, hogy kalandorral van dolgom. Pár perc után telefonszámot kér. Úgy érzem, hogy okkal mondom neki, alig ismerjük egymást. Valószínűleg nem én lehettem neki az első jelölt, mert kivágja magát: azért kell neki a telefonszám, hogy jobban megismerjen. Kiábrándulok belőle, lerázom. Már alig figyelek a csetre, a lapok netes formáját böngészem. Újabb pasi, véleményemet kérdi a népszavazásról. Végre nem mellbőség, meg magasság. Körülbelül másfél órát beszélhettünk, a végén nem cseréltünk telefonszámot, csak egy e-mail címet, nem kapcsolattartás céljából, hanem ki tudja, mikor lehet még szükségünk a másik segítségére, akár a munkában, akár más téren. Lassan éjfél közeleg, öt e-mail cím, két telefonszám, ennyire bőkezűen osztogatják, nem jegyzek fel, csak egyet, a legutóbbit. A többi felületes szófecsérlés, aminek nem sok értelmét találtam. Azt vettem észre, hogy nagyon sokan hobbiból ismerkednek, felületesen, sablonokkal. Lehet, hogy egy este tíz-húsz lány képét is begyűjtik, de kérdem én: mi jó ebben? Számomra mindmáig felfoghatatlan, a srácok válaszai a kérdésben sokszor megegyeznek: „Válogathatok köztük, aztán, aki megtetszik, elkérem a számát.” Kölcsönös szimpátia esetén hamar találkozásra, randira kerül a sor. Aztán ekkor van a legtöbb pofára esés. A képen látott lány karcsúbb volt. „Hát persze, hiszen az egy régi fotóm volt, nem gondolod, hogy egy mostani fotót fogok küldözgetni.” – vallja a helyzetét mentő lány. „Kicsit máshogy festettél a képen, amit küldtél.” – mondja a csalódott lány. „Ja lehet, egy grafikus haverom rakta be a gépembe a képet.” Ugye máris tisztán látunk. De azért érhet kellemes meglepetés is, csak ebből sokkal, de sokkal kevesebb van. Ha már egy netes találkozásra kerül sor, valójában mindenre fel kell készülnünk. Arra, hogy egy hódító is lehet, aki rögtön le akar venni a lábunkról, vagy lehet a másik fél félénkebb, visszahúzódóbb. Lehet, hogy kiválóan megértettük egymást a cseten, vagy e-mailezés közben, de bizony személyesen nem sok közös témával tudunk előrukkolni. Mi lehet ennek az oka? Zavarhat a másik külseje, a magatartása, viselkedése, egy-egy gesztusa. Ezek nagyban hozzájárulnak a kommunikációhoz, főleg ha az elején úgy tekintettünk a másikra, mint potenciális partnerjelöltre. Talán a legfontosabb, mind a nőknél, mind a férfiaknál, hogy előre ilyesfajta ismeretségekbe ne éljék bele magukat, mert ki tudja, ki pötyög a másik számítógépnél.