József Attila verseihez

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége nyilvános, nemzetközi fotópályázatot hirdet.

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége nyilvános, nemzetközi fotópályázatot hirdet. Az alkotók olyan műveket készítsenek, amelyeket József Attila versei ihlettek! A beküldött és a zsűri által válogatott műveket a Magyar Fotográfia Napján kiállításon mutatják be, és kellő érdeklődés esetén fotóalbumban publikálják.

A fotópályázat nyitott, azon életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül bárki részt vehet. Egy szerző maximum 10 db 13x18 cm-es művel (papírképpel) pályázhat. A digitális eljárással készült felvételek beadhatók fotópapírra levilágítva vagy kinyomtatva is, de az utóbbi esetben mellékelni kell az alkotásokat CD-re másolva is. Csak ebben az esetben tudják a fotóalbumban minőségvesztés nélkül publikálni a pályaműveket, ha a zsűri ezt javasolja.

A fotók hátoldalán (a CD borítóján) a szerző nevét és postacímét fel kell tüntetni. Továbbá jól olvashatóan rá kell írni azt a versidézetet – és forrását – is, amelynek illusztrálására szánta alkotója. Az idézet legyen rövid, egy-két soros!

A fotóalbumban a fényképek alatt a szerző neve, a vers címe, és az idézet jelenik majd meg. Egy külön fejezetben kapnak helyet azok a fotóművészeti alkotások, amelyek József Attila emlékére készültek. Az album tervezett terjedelme 80 oldal, amelyben 100-300 fotó jelenik majd meg, de csak abban az esetben, ha a pályázók egy-két példány megrendelésével támogatni tudják a szövetség szándékát.

Nevezési díj: 1000 Ft/fő, a beküldött képek számától függetlenül; vagy 3000 Ft abban az esetben, ha az albumot is igényli, a zsűri döntésének ismerete nélkül is. Amennyiben több példányt is igényel, azok ára szintén 3000 Ft/db. Pénzesutalvány igényelhető a beküldési címről vagy telefonon Győri Lajostól: 0036-1-201-5692; e-mailen: [email protected].

Díjazás: a zsűri javaslata alapján öt pályázó egy-egy 4000 Ft értékű, fotóművészeti albumot kap ajándékba. A kiállítás mozaik-képeslapját minden pályázó megkapja. A pályaművek beküldési határideje: 2005. július 20.

Beküldési, beadási cím: MAFOSZ, 1011 Bp., Corvin tér 8. Elő a fényképezőgéppel! (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?