Határtalanul örülünk a jó programoknak, feladatoknak, kihívásoknak.
Határon innen, határon túl
Határtalanul örülünk a jó programoknak, feladatoknak, kihívásoknak. A tanár is, hát még a diák.
Különösen nekünk, a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia regionális idegenforgalmat tanuló diákoknak fontosak azok a lehetőségek, amelyek során kiléphetünk az iskolai falai közül, és személyesen is megismerhetjük azokat a helyszíneket, idegenforgalom szempontjából fontos turistacsalogató helyeket, ahová majd reményeink szerint küldjük-visszük jövendőbeli ügyfeleinket.
Nagyon megörültünk, amikor osztályfőnöknőnk és szaktanárnőnk közölte velünk, hogy a budapesti Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola bennünket választott partnerül a HATÁRTALANUL elnevezésű programban, s mi, a II. M osztály, azaz a regionális idegenforgalmi menedzsment szakon tanuló diákok leszünk iskolánkból a program aktív résztvevői.
A közös munka célja a partnerség elmélyítése mellett két olyan színes, kedvcsináló füzetprospektus elkészítése, amely a nagymegyeri, illetve a budapesti diák szemüvegén keresztül csinálna kedvet a diáktársaknak a budapesti, illetve felvidéki utazáshoz.
November 12-én indultunk útnak, hogy először mi nézzünk körül Budapesten, gyűjtsünk anyagot kis füzetecskénkhez, és négy napig együtt dolgozzunk a partneriskola diákjaival. Gazdag programmal várt bennünket a partneriskola. Bebarangoltuk Pestet és Budát, végigsétáltunk a Váci utcán, megcsodálhattuk a Duna-part szépségeit, megtekintettük a Budai Várat a Halászbástyával. Az Országházban élményteli tárlatvezetésen vettünk részt, hosszú sétát tettünk a Szent István-bazilikától a Hősök teréig. Budapest esti fényeit a Citadelláról csodáltuk meg.
Rengeteg élményt és fotót gyűjtöttünk, és sok mindent megtudtunk ezekről a szép, látványos és nemcsak turisztikai szempontból értékes helyszínekről. A hosszú séták fáradalmait kárpótolták nemcsak a csodás helyszínek, hanem az a jó hangulatú közös munka is, amely során a hallottakat írásba foglaltuk, a látottakat fényképek és videó formájában feldolgoztuk. Úgy érezzük, hogy komoly barátságok is szövődtek az együttlét során.
Köszönjük elsősorban a Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola igazgatójának, Balogh Ervin igazgató úrnak a szeretetteljes fogadtatást és törődést, iskolánk vezetőségének és az iskola mellett működő Szülői Szövetségnek, hogy segítettek, és a költségek egy részét is átvállalták.
Köszönjük Viola Denisza osztályfőnökünknek és Molnár Gyöngyi angoltanárnőnek, hogy elkísértek bennünket, és részt vettek a munkánkban.
A II. M osztály tanulói
Kereskedelmi Akadémia
Nagymegyer
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.