Hasznos kiadvány diákoknak

A szótár leginkább azok igényeit elégíti ki, akik kezdők, tehát mindezidáig még nem kerültek kapcsolatba a német nyelvvel. Ám azoknak is hasznos lehet, akik már ismernek pár szót, de át szeretnék ismételni tudásukat, hogy idegen nyelvű környezetben könnyebben kommunikálhassanak.

Orbán Zsolt: Ötletes megoldásnak tartom, hogy az egyes témákhoz megadják az alapokat, a szókincset, így a diák kreatívan felépítheti a mondanivalójátSomogyi Tibor felvételeAz egyes témák kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy minél fontosabb és érdekesebb területek szókészletét ismertethessük meg kezdő és már haladó nyelvtanuló olvasóinkkal. Képes szótárunk 15 témát dolgoz fel, 225 illusztrációs felvétel és több mint 1500 kifejezés található benne. Minden egyes téma egy nagy illusztrációs felvételből és két kiegészítő fényképből áll. A legnagyobb felvételen tizenkét szót emeltünk ki, a két kisebb fénykép pedig a témához kapcsolódó két tevékenységet ábrázol. Minden tevékenységet vagy tárgyat ábrázoló kép fölé odaírtuk a német szót, zárójelbe annak kiejtését, ez alá pedig a magyar megfelelőjét. A kiejtés átírása azok számára is egyértelmű és megtanulható, akik ez idáig még nem beszéltek németül.

A tanárok szemével

Kiadványunk szerkesztésekor figyelembe vettük, melyek azok a témák, amelyekre külföldi tartózkodásunk során szükségünk lehet. Orbán Zsolt, a galántai Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium német-filozófia szakos tanára lapunknak elmondta, az Új Szó által kiadott német–magyar képes szótárt kiegészítő szótárként nagyon hasznosan alkalmazni tudja munkája során. „Nagyon tetszik az egyes témák felépítése, hasznos kiadványnak tartom, és ajánlom is érettségi előtt álló diákjaimnak, hogy ismételjék át belőle az egyes témaköröket. Idén már az új érettségi rendszer szerint vizsgáznak a németeseink, és a vizsga részét képezi egy olyan gyakorlat is, amikor a diáknak egy képről kell beszélnie, jellemeznie kell a fényképen látottakat, majd történetet kell kitalálnia. Úgy gondolom, a jövőben ezt a német–magyar képes szótárt beviszem majd az órákra is, és a harmadikosaimat jövőre majd e kiadvány segítségével készítem fel a matúrára. Ötletes megoldásnak tartom, hogy az egyes témákhoz megadják az alapokat, a szókincset, így a diák kreatívan felépítheti a mondanivalóját. Sokan azt állítják, hogy a mai nyelvoktatásban nincs szükség a nyelvtanra, amivel én nem értek egyet, mert kellenek a szilárd alapok a kommunikációhoz. Nem beszélve arról, hogy a mai tankönyvek már a nyelvtan biflázása mellett nagy teret adnak a diákjainknak arra, hogy szituációs játékokban vegyenek részt, így felkészülnek az idegen nyelvű kommunikációra. Sokan meghökkennek azon, hogy nem tudnak megszólalni, ha kimennek külföldre, ám én nem féltem a diákjaimat. Lehet, hogy az első pár mondat nehezen hagyja majd el a szájukat, de aztán belejönnek a beszédbe, mert jó alapokat kapnak a gimnáziumban” – mondta el lapunknak Orbán tanár úr.

A magabiztos diákokért

Mészáros Andrea, a Kodály Zoltán Gimnázium szlovák–német szakos tanára elmondta, hogy a galántai gimnáziumban az érettségiző diákok számára lehetőség nyílt az alternatív oktatásra, amelynek keretében a magyar, szlovák és idegen nyelvet, a testnevelést és a szakkonverzáció órákat kötelezően látogatniuk kell, ám emellé választhatnak olyan szemináriumokat, amelyeken már speciálisan az érettségi vizsgára készülhetnek. „Ennek a rendszernek köszönhetően egy német érettségi vizsga előtt álló diák akár úgy is rendezheti az órarendjét, hogy heti kilenc órában tanulja a németet. Azt tapasztaltuk, hogy ez az emelt óraszám sokat segít a fiataloknak, magabiztosabban veszik az akadályokat és a megmérettetéseket. Véleményem szerint leghatékonyabban a kezdő csoportnál tudom használni ezt a kiadványt de ismétléshez beviszem majd az érettségizőkhöz is, és ajánlom a többi alap- és középiskolában tanító pedagóguskollégámnak. Az sem elvetendő, hogy jutányos az ára, 39 koronát könynyebben kiadnak a szülők is egy ilyen szótárra, ha látják, hogy hasznos, mint több száz koronát egy használhatatlan nyelvkönyvre” – nyilatkozta lapunknak Mészáros Andrea.

Reméljük, szerkesztőségünk ezúton is hozzájárul ahhoz, hogy olvasóink tökéletesítsék nyelvtudásukat, effektívebben érvényesülhessenek, és ezáltal jobban meg tudjanak felelni a munkaerőpiac követelményeinek. Sok sikert kívánunk a tanuláshoz!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?