A törvénytervezet megítélésénél mindenképpen figyelembe kell vennünk a szlovákiai magyar diákok speciális helyzetét. 2004. május 1. után a szlovák állampolgárok is ugyanolyan feltétellel folytathatják főiskolai tanulmányaikat a külföldi (EU-s országok) felsőoktatási intézményeiben, mint az adott ország polgárai.
Hallgatói szemmel
A problémák megoldását a következő eszközökben látjuk:
Intenzív felvilágosító kampány a felsőoktatás reformjáról a magyar diákok körében. Ennek keretében:
Eloszlatni a diákok félelmeit, meggyőzni őket arról, hogy nem fogja érezhetően megviselni őket a reform (konkrét példákkal, modellekkel), és felhívni a figyelmüket a reform szükségességére. Felhívni a figyelmüket arra a tényre, hogy annak ellenére, hogy Magyarországon ugyan tandíjat nem kell fizetniük, viszont az élet (kollégium, étkezés) jóval többe kerül majd. Felhívni figyelmüket, hogy amennyiben Magyarországon végzik el tanulmányaikat, a szlovák nyelv nem kellő mértékű ismerete miatt nehezen, vagy egyáltalán nem fognak tudni elhelyezkedni Szlovákia területén, viszont éppen ellenkezőleg, ha tanulmányaikat Szlovákiában végzik, utána mind Magyarország, mint Szlovákia területén könynyebben jutnak majd munkához.
Propagálni az Apáczai Hallgatói Ösztöndíjat, amelyet megpályázhat minden szülőföldjén tanuló diák (várhatóan a 2004/2005-ös tanévtől).
Hazai ösztöndíj – kívánatosnak tartjuk egy szlovákiai magyar ösztöndíjalap létrehozását, amelynek forrásait a szlovákiai magyar illetőségű cégek, vállalkozások biztosítanák. Egy ilyen alap például évi 6 000 000 Sk szétosztásával a hazai felsőoktatási intézményekben tanuló magyar diákok kb. 10 %-át tudná évi 15 ezer Sk-val támogatni. Hasonló elveken működik a Selye János Kollégium is, melynek azonban mások a célkitűzései (a szlovákiai magyar elit megteremtése), ezáltal a kedvezményezettek köre is sokkal szűkebb.
Színvonalas, eseményekben gazdag magyar kulturális élet azon egyetemi városokban, ahol nagyszámú magyar diák tanul (Pozsony, Nyitra, Kassa, Nagyszombat, Besztercebánya, Komárom, Prága, Brünn). Ehhez azonban további anyagi források szükségesek.
Úgy gondoljuk, hogy ezen intézkedések nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy motiválni tudjuk a jövendő szlovákiai magyar egyetemistákat, hogy a tanulmányaikat Szlovákiában folytassák, és ezzel is csökkentsük a felvidéki magyar értelmiség kivándorlását. (dh, mik, mkp-ics)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.