Hagyd abba, hagyd már abba!

Kelly Osbourne remélhetőleg rövidesen eltűnik a zenei életbőlTASR/AFP-felvételEddig szentül hittem, hogy Kellynek nálunk nincs rajongója. Tévedtem. Átugrott az agyamon, hogy felvilágosítom a nagymamát, megosztok vele egy-két dolgot az énekesnővel (juj, ez azért túlzás) kapcsolatban, de mondom, nem jutottam szóhoz. Utólag belegondolva, jobb is, mivel nagyot csalódott volna unokájában. ĺgy bizonyára sosem tudja meg, ki Kelly Osbourne valójában.

Először is azt tanácsoltam volna a néninek, ha mindenképp szükséges, lepje meg az unokát a cédével karácsonykor, akkor már feláron is hozzájuthat, ugyanis (szerencsére) nincs nagy érdeklődés a hanghordozó iránt, s ezeket rövid időn belül leárazzák.

Lelki szegénynek tartok minden tinit, aki érte rajong, azokról nem is beszélve, akik példaképül választják. Érthetetlen, mitől vonzó ez a nagyképű, iszákos, csúnyán beszélő tehetségtelen lány! (Négy jelző, amelyek hallatán a nagymama életkedve is elmenne, és születésnapi ajándékként cédé helyett egy pofonnal térítené észhez az unokát.)

De lássuk, ki Kelly Osbourne, és mit tett le az asztalra. Ez utóbbit egy szóval elintézhetjük: semmit. (Az esetek többségében saját maga szokott befordulni az asztal alá...) A leányzó a vén rocker, Ozzy Osbourne félresikerült lánya. A félresikerült szó ugyan az egész családra vonatkozik – ez kiderült a família életét bemutató The Osbournes című valóságshow-ból. A magatartástudományi intézeteknek jó kísérleti alany lenne a család. De amíg az apuka már bizonyított, addig lányából bizonyítás nélkül kreált sztárt a média. Ő meg elhiszi magáról, hogy sztár. A zenei szakemberek is adják alá a lovat folyamatosan. Hiába derült ki, hogy apja (zenei) tehetségéből semmit sem örökölt, kiadók tucatjai szálltak versenybe a kegyeiért. Bemutatkozó albuma 2002-ben jelent meg Shut Up (Pofa be) címmel. Madonna Papa Don’t Preach című dalának átdolgozása is helyet kapott rajta – én még slágert ennyire elrontva nem hallottam, és remélem, a jövőben sem lesz hasonlóban részem, mert esküszöm, harakirit követek el. Világszerte csak néhány ezer ember (rajongó?) vette meg az albumát, és – utólag kiderült – egy mit sem sejtő nagymama. A bukás miatt kiadója szerződést bontott vele, de a sikertelenség nem győzte meg a többi lemezcéget, ismét harcba szálltak érte, amelynek eredményeképp a nyár elején megjelent a második lemeze. És láss csodát, még az USA egyik legelismertebb dalszerzője, Linda Perry is a segítségére volt. (Van az a pénz, amitől korpásodik a haj!) A Sleeping In The Nothing (Alvás a semmiben) címre keresztelt album egy fokkal jobb, mint az első lemeze, viszont még így is borzasztóan rossz. Megjelenése előtt néhány nappal Kelly kissé zavarodottan (gondolom, pityókásan) arról beszélt, hogy a cím arra az időszakára utal vissza, amikor célok nélkül élt, sok problémája volt a tiltott szerekkel, ám végre sikerült megszabadulnia a függőségétől (!), és vegyétek meg, mert hallhatjátok, milyen jó vagyok. Aztán a lemez megjelenésekor már ismét egy rehabilitációs intézet vendégszeretetét élvezte. Évek óta az alkohol és a drog rabja, pedig alig múlt el húsz. Állítólag a zenei rendezvényekre, partikra – ha csak lehet – nem hívják meg, mert pillanatok alatt leissza magát, és nem szép látvány, amikor részegen az asztal alatt Christina Aguilerát és a többieket szidja. Bosszantó, hogy ilyen tehetségtelen, beteg ember lemezszerződést kap, és sztárként tündököl (dülöngél), miközben a tehetségek nem bizonyíthatnak. Csak abban reménykedhetünk, hogy előbb-utóbb megjön a kiadók vezetőinek esze, s miután már senki sem szerződteti, befejezi áldatlan zeneromboló tevékenységét.

Dióhéjban ennyit mondtam volna a nagymamának unokája kedvencéről. Ha szóhoz jutok.