Gyerekzsivaj helyett ácskalapács hangzik

Deáki. Ha valaki esetleg az egész nyári szünidőben felé sem néz a helyi alapiskolának, a szeptemberi iskolakezdéskor talán rá sem ismer majd. A lapos tetős épület helyett cseréppel fedett nyeregtetős, teljesen felújított épület várja majd a diákokat.

A mesteremberek június közepétől serényen dolgoznak az épületenSzőcs Hajnalka felvételeDeáki. Ha valaki esetleg az egész nyári szünidőben felé sem néz a helyi alapiskolának, a szeptemberi iskolakezdéskor talán rá sem ismer majd. A lapos tetős épület helyett cseréppel fedett nyeregtetős, teljesen felújított épület várja majd a diákokat.

A mesteremberek június közepétől serényen dolgoznak az épületen, a napokban elkészült a tetőszerkezet, és ha az időjárás engedi, hamarosan a cserepek is a helyükre kerülnek. De nemcsak az ácsok, hanem az asztalosok és kőművesek is dolgoznak, ugyanis az ajtókat, ablakokat is kicserélik, a falakat hőszigetelik, új formát kap az épület homlokzata, és a fűtési rendszert is modernizálják. „Harminc-negyven százalékos energiamegtakarításra számítunk a fűtésen, ami jelentős dolog, hiszen az iskola fenntartási költségeiben éppen a fűtés az egyik legnagyobb tétel” – tájékoztatott Bukovský János polgármester.

A felújítást az Európai Unió strukturális alapjából szerzett támogatással tudják megvalósítani, a költségek 95 százalékát – mintegy 12 millió koronát adja az unió. Az iskola környékén is nagy változások történtek, a napokban, július elején költözhettek be a lakók abba a kilenc községi bérlakásba, amelyeket az iskolai étkezde és műhelyek fölé húzott emeleten, valamit a garázsok átépítésével alakítottak ki. Az egykori iskolai műhely átalakításán jelenleg is dolgoznak, ide költözik majd a helyi szlovák nevelési nyelvű óvoda. Közben elkezdődött egy másik uniós projekt, a helyi kultúrház felújítása is. Ehhez az EU előcsatlakozási alapjából a Sapard-program keretében sikerült támogatást szerezni, igaz , itt valamivel nagyobb, 20 százalékos önrészt vállal a falu. A kultúrház ugyancsak új tetőszerkezetet kap, új helyiségeket alakítanak ki és megújul a homlokzata. Jelenleg folyik egy további beruházáshoz szükséges építkezési engedély kiadása, igaz, itt nem a község, hanem Nyitra megye a beruházó. A megyei hatáskörben lévő, Vágsellye és Deáki közötti főút felújításáról és kiszélesítéséről van szó.

„Régóta szorgalmazzuk ennek a megvalósítását, ugyanis nagyon forgalmas és veszélyes útszakaszról van szó, ahol már nem egy baleset, sőt halálos gázolás is történt” – tájékoztatott a polgármester. Ezután kerékpárosok is biztonságosabban közlekedhetnek majd, ami nemcsak deákiaiaknak, hanem a szomszédos Pered lakóinak is sokat jelent majd, hiszen onnét is nagyon sokan járnak kerékpárral a járási székhelyre. Nem beszélve arról, hogy idegenforgalmi szempontból is jelentős útfelújításról van szó, hiszen a nyári idényben rengeteg gépkocsi jár ezen az úton a deáki termálfürdőbe. Hogy az új út mikorra készül el, azt pontosan még senki nem tudja megmondani, még ebben az évben szeretnék megvalósítani, de ehhez a tulajdonviszonyok rendezésére is szüksége van. Mert a mostani úttest alatti földterület ugyan a megye tulajdonában van, a kiszélesítéshez azonban újabb területekre van szükség, amit több tulajdonostól kell megvásárolni. Ez érvényes a plébánia körüli területre is, itt ugyanis – a beruházás első lépéseként – körforgalmat terveznek kiépíteni, amelyhez már a tervrajzok is elkészültek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?