Fotópályázat József Attiláról

2005-ben emlékezünk meg József Attila születésének 100. évfordulójáról. Ebből az alkalomból az EURORA Közhasznú Kulturális Alapítvány és a Xerox Magyarország fotópályázatot hirdet „József Attila – Születésnapomra” címmel.

2005-ben emlékezünk meg József Attila születésének 100. évfordulójáról. Ebből az alkalomból az EURORA Közhasznú Kulturális Alapítvány és a Xerox Magyarország fotópályázatot hirdet „József Attila – Születésnapomra” címmel. Szereted a nagy magyar költő verseit? Ha igen, pályázz, és nyerj!

A legjobb alkotásokból a szervezők kiállítást rendeznek a Magyar Sajtó Házában (MUOSZ Székház, 1062 Budapest, Andrássy út 101.). A megnyitóra 2005. április 3-án, a „Születésnapomra” című rendezvény keretein belül kerül sor, ahol a magyar irodalmi, szellemi, tudományos és művészeti élet jeles képviselői vallanak József Attilához fűződő kapcsolatukról, és amelyet a Magyar Televízió 2005. április 10-én felvételről közvetít.

A kiállított képek a rendezvényt követően további budapesti és vidéki helyszíneken lesznek megtekinthetők, illetve az első három helyezett értékes jutalomban részesül. A szervezők tervei szerint a kiállítás anyaga 2005 folyamán egy albumban is a nagyközönség elé kerül.

A pályamunkák beküldési határideje: 2005. március 1. A pályázat témája: az alkotó József Attilához való viszonyának, valamely verssorának, a költő örökségének, valamint szellemiségének kreatív bemutatása a fotóművészet eszközeivel.

A fotókat digitális, nyomdai felhasználásra alkalmas formában (minimum 800x600 képpont felbontással) lehet benyújtani. Egy pályázó legfeljebb öt képpel nevezhet. A képeket az alkotó nevét, valamint pontos elérhetőségeit (postacím, telefonszám, e-mail) feltüntetve e-mailben vagy CD lemezre írva, postán kell beküldeni.

Postacím: 1142 Budapest, Dorozsmai utca 104. E-mail: [email protected]. Személyesen érdeklődni a 00361-470-2050-es telefonszámon lehet. A pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, melynek elnöke Surányi J. András fotóművész. A pályázatról bővebben a www.kultport.hu honlapon tájékozódhatsz. Jó munkát! (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?