Egységről szó sincs

Természetesen a sokféleség ellenére közös vonások is felfedezhetők, még az első pillantásra gyökeresen különbözőnek tűnő rendszerek között is. Az alábbiakban hét európai ország felvételi rendszerének azonosságait összegezzük.

Általánosságban elmondható, hogy a nagyítólencse alá tett európai országok majd mindegyikében a több évszázados történelemmel büszkélkedő egyetemek kistestvéreit a 19. és 20. században létesítették. Angliában minden nagyobb egyetem autonóm szervezet, amely maga határozza meg, milyen feltételeket kell teljesíteniük a bekerülni szándékozóknak. A jelentkezőknek minimum érettségizniük kell, a tanárképzés és a (fog)orvosi képzés kivételével nem határoznak meg felvételi keretszámot. Dániában szintén maguk az intézmények döntenek a felvételi követelményekről, de maga a felvételi vizsga az egységesen koordinált rendszeren belül zajlik. A dán fiatalok is több helyre jelentkezhetnek, de az általuk meghatározott sorrend szerint csak egy intézménybe nyerhetnek felvételt – csakúgy mint nálunk.

Finnországban a múlt század közepén lezajlott felsőoktatási expanzió legfőbb célja az intézmények dekoncentrációja volt: korábban ugyanis leginkább az ország déli részén voltak az egyetemek, s ezt a koncentráltságot a kormányzat szisztematikusan megszüntette. Valamennyi finn egyetem állami intézmény, ahova érettségi után lehet bekerülni. Egységes felvételi vizsga nincs, keretszámok viszont vannak. A felvételizőket háromféleképpen rangsorolhatják: leggyakrabban a középiskolai eredmény és a felvételi alapján, vagy csak a felvételi eredménye vagy pedig csak a középiskolai eredmény alapján. A duális francia felsőoktatási rendszer egyik részét a hagyományos egyetemi karok, másik részét pedig az ún. „grand écoles“, a leendő kormányhivatalnokok képzését szolgáló intézmények alkotják. A köztük lévő válaszfal leomlóban van, az utóbbinak azonban jóval nagyobb a presztízse és máig sokkal nehezebb ide a bejutás. Nemcsak érettségivel kell rendelkezniük a jelentkezőknek – az állami intézményekben ez elegendő a felvételhez –, hanem egyéb feltételeknek is eleget kell tenniük.

Hollandiában az 1992-ben elfogadott felsőoktatási törvény mindenki számára biztosítja az egyetemre való felvételt, aki rendelkezik a szükséges végzettséggel. A legáltalánosabb feltétel egy meghatározott középiskola típus, a VWO elvégzése, az állami intézményekbe jelentkezők regisztrációja központosított. A törvény értelmében minden német állampolgár jogosult felsőfokú tanulmányok végzésére, amennyiben megfelelő végzettséggel rendelkezik. A jelentkezők háromféleképpen kerülhetnek be az egyetemekre: automatikusan (ha a választott szakon nincs keretszám), több hely megjelölésével (ha a választott szakon egyes intézményekben van keretszám, máshol viszont nincs), ha pedig a választott szak iránt nagy az érdeklődés, országos kvótát határoznak meg.

Spanyolországban a középiskolai osztályzatok és a felvételi vizsga eredményének összegzése alapján történik a felvételi. Az egyetemi felvételi mindig is heves vitákat váltott ki az ibériai országban, aminek oka, hogy egyre többen pályáznak egy hallgatói helyre. Ezért a felsőoktatási tanács minden intézmény számára meghatározza, hány hallgatót vehet fel az adott évben. (f, he)