Egyre drágábbak lesznek az ebédjegyek

Nagy valószínűséggel az iskolák többségében rövid időn belül emelkedni fog az ebédjegyek ára. Az iskolafenntartó önkormányzatok, mind a településiek, mind a megyeiek türelmetlenül várják az oktatásügyi minisztérium vonatkozó irányadó rendeletét.

Nagy valószínűséggel az iskolák többségében rövid időn belül emelkedni fog az ebédjegyek ára. Az iskolafenntartó önkormányzatok, mind a településiek, mind a megyeiek türelmetlenül várják az oktatásügyi minisztérium vonatkozó irányadó rendeletét. A szaktárca munkatársai éppen ezekben a hetekben készítik elő az említett dokumentumot, mely megszabja majd, a szülőknek milyen mértékben kell hozzájárulnia az iskolai ebédjegyek árához. Az iskolai étkeztetés drágulásában az iskolai étkezőkonyhák jelentősen megemelkedett költségein kívül közrejátszik az oktatási tárca menzák támogatására szánt szűkös anyagi bázisa is. Míg az állam tavaly 18, idén csak 15 koronával járul hozzá az ebédjegyek árához. A múlt év végéig a szülő csak a főzéshez szükséges alapanyagok megvásárlásához járult hozzá, idén azonban már az étkezőkonyhák fenntartási és működtetési költségeiben is osztoznia kell, mivel az oktatási tárca 15 koronás hozzájárulása korántsem elegendő, még a legszükségesebbre sem futja belőle. Ennek ellenére elképzelhető, hogy nem emelkedik az ebédjegy ára, viszont csak abban az esetben, ha a fenntartó önkormányzat is részt vállal a diákok étkeztetésének költségeiből. Ez azonban sok mindentől függ, főként az adott település hajlandóságától – vagyis hogy egyáltalán ragaszkodik-e a hatáskörébe tartozó étkezőkonyha további fenntartásához és működtetéséhez –, vagyis az anyagi lehetőségeitől.

Hogy mennyivel drágul az iskolai étkeztetés, egyelőre csak találgatni lehet. Annyi bizonyos, 2001 óta jelentősen emelkedett az élelmiszerek, az energia és a szolgáltatások ára. Nincs okunk feltételezni, hogy ez a közeljövőben másként lesz. A legvalószínűbb, hogy az ebédjegyek árának eddigi felső határa a továbbiakban alsó határrá módosul. Ha drágul az iskolai ebéd, vélhetőleg csökkenni fog a kosztosok száma, ezáltal pedig az étkezőkonyhák fenntartása még költségesebb lesz. Mindez újabb löketet adhat az iskolai étkezdék hálózatának ésszerűsítéséhez.

A szakemberek feltételezik, hogy a jövőben számos étkezdét kell majd összevonni, mivel a költségeik csak így csökkenthetők. (ervé, n)

EBÉDJEGYEK ÁRA

Óvoda 26-34 Sk

Alapiskola, alsó tagozat 21-29 Sk

Alapiskola, felső tagozat 23-31 Sk

Középiskola 24-32 Sk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?