EGY TANÁR, ÖT DIÁK VALL AZ ÉRETTSÉGIROL

Dávid Béla, a pozsonyi Duna utcai gimnázium igazgatója: Iskolánkon már elkezdodtek az érettségi vizsgák. Mint igazgató és mint kémia szakos tanár én is meghallgattam már pár feleletet. Elmondhatom, hogy elégedett vagyok az eddigi eredményekkel.

Dávid Béla, a pozsonyi Duna utcai gimnázium igazgatója: Iskolánkon már elkezdodtek az érettségi vizsgák. Mint igazgató és mint kémia szakos tanár én is meghallgattam már pár feleletet. Elmondhatom, hogy elégedett vagyok az eddigi eredményekkel. Megfigyeltem, hogy a két kötelezo tantárgyból, magyarból és szlovákból nagyon bovek a témakörök, nem mindig sikerül a diákoknak 15 perc alatt elmondaniuk az adott témát. Egy kirívó esetet tapasztaltam, amikor is egy ügyes és tehetséges diákunk nem úgy felelt, ahogy elvártuk tole. Rossznyelvek szerint a fiú szerelmes, ezért nem tudott összpontosítani a megmérettetésre. Éreztem rajta, hogy határozatlan, nem biztos a tanagyagban, fél. Én 1959-ben Párkányban érettségiztem, be kell vallanom, magyarlakta város lévén csak az iskolában hallottunk akkoriban szlovák szót, ezért eléggé hiányosságaim voltak. De szerencsére ezt a hátrányomat az egyetemen sikerült behoznom. Iskolánkon már lezajlott az ún. Monitor, ami a központi érettségi tervezete. Még nincs egységesen kidolgozva minden tantárgyra, ezért nem hiszem, hogy 1 – 2 éven belül ez a vizsgaforma váltja fel a klasszikus érettségit. Jó ötletnek tartom az egységes érettségi vizsgát, mert egyszerubb lesz összehasonlítani az egyes iskolák közti színvonalbeli különbséget.

Remélem az iskolánkban végzo diákok elérik majd kituzött céljaikat, megvalósítják álmaikat. Sok a tehetséges fiatal, reményeim szerint az érettségi után megtalálják helyüket az életben.

Szilvia – Már túl vagyok a magyaron és a szlovákon. Úgy érzem, eléggé jól sikerültek az eddigi feleleteim. Nemsokára megyek történelembol, majd németbol. A töritol kicsit félek, mert nem készültem fel rendesen. Az akadémiai héten már csak ismételtem. Elmondhatom, hogy a négy év alatt eléggé rendszeresen tanultam, ezért nem halmozódott fel sok anyag az utolsó hétre. Az érettségi után tovább szeretnék tanulni. Nyitrára és Pozsonyba jelentkeztem politológiára.

Gyuri – A magyar vizsgán már túljutottam, nem vagyok nagyon elégedett magammal, mert eléggé roszszul feleltem. A szlovák jobban sikerült. Még a földrajz és a német vár rám, azoktól már nem félek, mert úgy érzem, jó alapokat kaptam. Nem jelentkeztem egyetemre, mert nem érzek magamban elég ambíciót hozzá, idegenforgalmi felépítményire megyek, ha felvesznek.

Ildikó – Szerintem az, aki négy évig rendszeresen tanul, nincs problémája a zöld asztalnál. Szlovákból, magyarból, töribol és angolból érettségiztem. Még nem tudom az eredményt, de szerintem jól sikerült. Negyedikben már szisztematikusan készültem, mindig megtanultam a feladott tételeket. Ismerem magam annyira, hogy egy hét alatt nem tudtam volna bepótolni a hiányosságaimat. A közeljövoben felvételizem jogra, remélem sikerül.

Melinda – Nagy szerencsém volt, jó tételeket húztam. Kicsit tartottam a vizsgáktól, de most már megnyugodtam, mert túl vagyok a magyaron és a szlovákon. Azt hiszem a másik két vizsgán sem érhet már nagy meglepetés. Elmondhatom, hogy a tanárok nagyon segítokészek és kedvesek, ha valaki megijed, segítenek feloldani a stresszhelyzetet. Szeretnék továbbtanulni, a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem komáromi kihelyezett karára adtam be a jelentkezésemet.

Joli – Még a matek és a német van elottem, a szlovákot és a magyart magam mögött tudom már. Eddig minden jól ment, remélem a matekot nem rontom el. Eléggé reál beállítottságú ember vagyok, a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen szeretnék továbbtanulni. (Horváth Erika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?