Drogtörvények az unióban

A kontinens legliberálisabb kábítószer-politikája köztudomásúan Hollandiában van, de a közelmúltban számos uniós ország vezetése döntött úgy, hogy közelít a németalföldi drogjogi elvekhez. Körkép az uniós országok drogpolitikájáról.

Hollandia: A sokak számára riasztónak tűnő, ugyanakkor mégis sikeresnek mondott holland drogpolitika kulcsa a tudatmódosító szerek kategorizálásában keresendő, amely megkülönbözteti egymástól az úgynevezett kemény és lágy drogokat. Az előbbi csoportba a kenderszármazékok, vagyis a marihuána és válfajai, míg az utóbbiba a heroin, a kokain, az LSD és az amfetamin-készítmények (extasy) tartoznak. A jogszabályok az előbbiek fogyasztását és kiskereskedelmét nem tiltják, a szintetikus kemény drogok tartását és kereskedelmét azonban szigorúan szankcionálják. A könnyű kábítószerekhez az erre a célra kialakított, ún. Coffee shopokban lehet legálisan hozzájutni, a személyenkénti adag azonban öt grammban van maximálva, s a boltok sem tarthatnak a lágy szerekből 500 grammnál többet. A coffee shopok első megjelenésük idején – mintegy harminc évvel ezelőtt – éppoly illegálisak voltak, mint maga a drogfogyasztás, ám a tiltás ellenére sorra nyíltak a kenderszármazékokat árusító kis kávézók. A megengedő drogpolitika nemcsak rövid, hanem hoszszútávon is bevált, és a várakozásokkal ellentétben nem járt a fűfogyasztás ugrásszerű növekedésével, sőt: a könnyűdrogfogyasztók száma a mai napig alacsonyabb Hollandiában, mint a kontinens más, szigorú drogpolitikájú országaiban, és visszaesett a keménydrogfogyasztók száma is: a kezelésre szoruló holland heroinhasználók száma ugyancsak a legalacsonyabb Nyugat-Európában.

Nagy-Britannia: Az utóbbi évek legnagyobb szabású – és legnagyobb vihart kiváltott – kábítószer-liberalizációja Nagy-Britanniában következett be, amikor is a kenderszármazékokat a közepesből a legenyhébb drogkategóriába – vagyis a depresszió elleni szerekkel és a szteroidokkal egy csoportba sorolták. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy – noha a vele való kereskedés és a birtoklás továbbra is törvénytelennek számít – a fű fogyasztása hatósági eljárás helyett csupán figyelmeztetést von maga után. A sokat bírált „ejnye-bejnye-politika” jogosultságát a brit kormány azzal indokolta, hogy a kábítószer elleni küzdelem kulcsa nem a kíméletlen bírói ítéletekben, hanem a megelőzésben van, másfelől a módosítás révén a hatóságok nagyobb energiát fektethetnek a veszélyesebb drogok, a heroin és a kokain elleni küzdelembe.

Belgium: Anglia mellett Belgium is lazított kábítószer-politikáján, nem indokolatlanul: a szomszédos Hollandia hatásának köszönhetően ugyanis a marihuána fogyasztása itt is rendkívül elterjedt. Korábban szigorú büntetések vonatkoztak a drogfogyasztókra, a liberalizált drogtörvény felnőttek számára nem tiltja kenderszármazékok és egyéb, enyhének minősített kábítószerek egyéni fogyasztását. Továbbra is tilos azonban e szereket nagyobb mennyiségben tartani, termeszteni, előállítani és forgalomba hozni, valamint nyilvános helyeken fogyasztani.

A svájci drogpolitika – bár sosem volt kirívóan szigorú – szintén a közelmúltban lépett a liberalizáció útjára, és Hollandiához hasonlóan hamarosan zöld utat ad a kenderszármazékok fogyasztásának és terjesztésének. Az alpesi országban a hatóságok tudtával évek óta nagyüzeműnek mondható termesztés és árusítás folyik. A leleményes svájciak coffee shopok helyett háztartási boltokban, kis zsákocskákba csomagolt illatosítóként terjesztették a marihuánát, a látszat kedvéért rajta a figyelmeztetéssel, miszerint nem fogyasztható.

Svédország: Az unió legszigorúbb drogtörvényei Svédországban vannak, a tizenötök közül mára egyedül a skandináv ország vezetése áll a totális tiltás oldalán, azzal a céllal, hogy a társadalmat végleg megszabadítsa a drogfogyasztástól. A kábítószer fogyasztása, birtoklása, vásárlása, csempészete és előállítása fajtára való tekintet nélkül egyformán büntetendő. A szankciók nagysága ráadásul nem is a szer típusától, hanem mennyiségétől függ.

A fentiek alapján látható, hogy az egyes tagállamok drogpolitikája, ha lassan is, de az egységesülés felé halad, így is számtalan különbség marad azonban a fogyasztással kapcsolatos szemlélet, a tiltott kereskedelem és a birtoklás büntetőjogi szankciói, valamint az orvosi és szociális intézkedések terén. Miután a kábítószer tiltott kereskedelmével és személyes használatával kapcsolatos törvényszegések továbbra is komoly problémát jelentenek nemcsak az unióban, de egész Európában, a hatékony drogellenes fellépés egyetlen módszere a szervezet szerint egy olyan átfogó együttműködés lehet, amelynek a tudatmódosító szerekkel való visszaélés minden területére ki kell terjednie, a hatósági-bűnüldöző tevékenységtől kezdve a felvilágosításig. A harmonizáció legfontosabb kérdése a szervezet szerint az, hogy a büntetés helyett a gyógyítást helyezzék előtérbe, valamint a megelőzésre, ismeretterjesztésre helyezzék a legnagyobb hangsúlyt. (he, f)