Dől a suli!

Csöpp, csöpp, csöpp… kis tócsa gyűlik a zöld padfedélen. Már megint beázott az alagsori terem, elő a vödröt, a hátsó padban ülők pedig előre ülnek. Nem az a baj, hogy egy iskolában elromlik valami, ugyanis Murphy óta tudjuk, hogy ami elromolhat, az el is romlik. A probléma ott kezdődik, amikor úgy is marad. A vezetőség pedig széttárja a karját: „Nincs pénz.”. Ez valamiféle varázsszó lehet hazánkban, különösen ha az oktatásról van szó. Igenis legyen pénz ilyesmire! Ki ül be olyan terembe szívesen, ahol félő, hogy a fejére hullik a vakolat? Nemcsak a tantermek állapota a fontos, hanem a kinézete is. Tudom, hogy nem lehet az egész épületet átalakítani azért, hogy tágasabb, szebb legyen egy terem, de könyörgöm, legalább egy kis dekorációval meg lehet szépíteni. Jártam már olyan alapsulis tanteremben, ahonnan már csak a szögesdrót hiányzott és kész munkatábor. Egyre több iskolában látom, hogy bár a fal barnul, a tábla göcsörtös, rozogák a padok, mégis jól esik belépni. Egy-egy plakát, rajz, drapéria a falon, néhány zöld növény, és mindjárt nem olyan az érzése az embernek, mintha Szibériába érkezett volna meg. Fél életünket az iskolában töltjük, érdemes odafigyelni egy kicsit arra, hogy néz ki. Nagyon hálás feladat, és még talán egy órát is el lehet lógni díszítés címén!