Cserkésztábor és számháború Dereneken

A rimaszombati 4. számú Hatvani István cserkészcsapat idén már 14. nagytáborát rendezte meg. Cserkészeik ezúttal a nyugati Túroc egyik ága, a Drénó- patak melletti kis erdészháznál vertek tanyát.

Az Újvásártól alig három kilométerre található festői helyen a cserkészek tizenkét napon keresztül remekül szórakoztak. A tábor fölött magasodó hegyen a hajdani dereneki vár romjai állnak. Szívesen látogattak ide a táborozók, az ódon romok, az elő-előbukkanó cserepek hamar beindították cserkészeink fantáziáját, s számháborúzni is remek volt a terep. A rét s az erdészház a nagyrőcei erdészet tulajdona, kiknek külön hálásak a szívességért a cserkészek, hogy díjmentesen megkaphatták a tábor idejére. A nagyrét egy részét közös erővel kaszálták le a táborok előkésztői, s a táborlakók az erdészház melletti tanösvény mintegy 100 méteres szakaszát is felújították, gondozásba vették. Az erdőszéli kis forrás vize friss és hűs volt, s az időjárás is kegyes volt a táborozókhoz. A hagyományos körletek kialakítása után élményekkel teli napok vártak a fiatal cserkészekre.

Íjászat, méta, foci, fürdés a meleghegyi tónál, közös főzés, s a feledhetetlen esti tábortüzek. Számháború, kis- és nagyportya, rohampálya, a puszta s a barlang meglátogatása – Dr. Gaál Lajos barlangász kalauzolása mellett –, kirándulás Újvásárra, a 13. századi gótikus templomhoz, ahol gyönyörű freskók díszítik a falakat.

Külön köszönettel tartozunk Tóth László szkárosi lelkésznek a templom tövében megtartott istentiszteletért. A gitáros cserkészek jóvoltából nagyon sok dalt is megtanultak a gyerekek. A tábor zászlaját is hűségesen s jól őrizte az őrség, nem sikerült a füleki cserkészbarátaink éjjeli, a zászló megszerzésére irányuló zsákmányoló akciója. Hat rovercserkész letette az igényes három sastoll próbát, bizonyítván rátermettségüket a cserkészéletre. Három jelölt pedig az utolsó tábortűz után tett fogadalmat. Tartalmas tábor volt, sok vezető kemény munkája van az eltöltött napok zökkenőmentes megszervezésében, lebonyolításában, de hát aki vállalja a cserkészéletet, az számít is erre. A kiscserkészek s a nagyok egyaránt jól szórakoztak, sok ismeretre tettek szert , megszokták, gyakorolták a természetbeli életet, a „vidám játékot a szabadban”, ahogy azt B. P. is mondta. Az emberebb ember, magyarabb magyar jelmondat szellemében eltöltött tábori napok, ezen a gyönyörű helyen, a csillaghullásos esték maradandó élményt hagytak minden ittlévőben. Köszönjük segítőink, támogatóink munkáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?