Boros Lajos: Sakálok

Boros Lajos Sakálok című regénye 1980-ban jelent meg először, akkor természetesen még bőségesen megvágva, agyoncenzúrázva, hiszen tudjuk, hogy akkoriban még nem lehetett bármit a maga kerek valóságában kimondani, sőt – alig lehetett valamit. Másodszor 2004-ben látott napvilágot, és nemcsak megvágva, cenzúrázva nincs, hanem Lajosunk át is formázta, kissé kibővítette az eredeti kéziratot. ĺgy lett a Sakálokból gyönyörű magyar sikerkönyv, holott a nyolcvanas évek csőgatyás rockzenéjéről és annak minden velejárójáról (mondjuk ki bátran: ma már cseppet sem trendi dolgokról) szól.

Tartalmilag egy poénos, szabad szájú, kellemes rock-könyvről van szó (már ha létezik ilyen műfaj), ám az egész sztori mögött ott leledzik a nyers valóság. Ha egyszerűen akarunk fogalmazni, akkor azt mondjuk: a könyv arról szól, hogy akkoriban, a szocializmus éveiben mennyire nehéz volt bármit is megvalósítani. Mindehhez pedig egy törekvő rockzenekart (a Sakálokat) választott a szerző, rajtuk keresztül, pontosabban a gitárosuk személyén keresztül mutatja be a történetet, egyes szám első személyben elmesélve.

Aki látta a Kopaszkutya című kultuszfilmet, annak nem sok újat fog mondani a könyv. Tulajdonképpen ugyanaz, csak kissé más köntösben. Mindkét történetben jelen van a médiacirkusz, a csajok, a zaftos dumák, a rockzenészek nehéz sorsa, egyáltalán – maga a béklyóként funkcionáló kommunizmus. Ám a hasonlóság senkit ne rettentsen vissza!

Eleinte kissé tartottam a könyvtől, magától a színvonaltól, de rövid idő alatt (tulajdonképpen már az első 30 oldal után) a kedvenc olvasmányaim közé tornászta fel magát. A Sakálok egy kiváló szórakoztató regény, ami még a kétkedők szívébe is könynyen belopja magát.