Beszorultunk az osztályba

Az osztályunk ajtaján nagyon rossz volt a zár, emellett még kulcs is volt hozzá, amely érthetetlen okból kívülről volt a zárban. Egy nap irodalom óra alatt valaki meg akarta viccelni az osztály és bezárta az ajtót.

Természetesen ezt mi csak óra végén vettük észre, amikor semmilyen rángatásra nem engedett. A termünk egy félreeső sarokban volt a második emeleten, így az ablakon kiabáltunk ki, hogy segítsen valaki. Szerencsére gyorsan és sokan érkeztek az ajtó elé. Elkezdték forgatni a kulcsot, feszegetni a zárat, de az végleg felmondta a szolgálatot. Beszorultunk! A kintiek elszaladtak a gondnokért, tanárnőnk meg folytatni akarta az órát, legalább kicsit behozunk a lemaradásból!

Ekkor tört ki a pánik. Mindenki megpróbált tenni valamit a további verselemzés elkerülése érdekében. Többen feszegették, hegyes hosszú célszerszámokkal birizgálták a zárat, mások a kintieket siettették üvöltve a folyosóra néző ablakokon keresztül.

Egyik osztálytársunk egyszerűen menekülőre fogta a dolgot. Kimászott az ablak alatt húzódó vékony párkányra, a falhoz lapulva odakúszott a mellettünk lévő osztály ablakához. Bekopogott, kinyitották neki az ablakot ő pedig boldogan vigyorogva jelent meg a folyosói ablakban, immáron a jó oldalán.

Filmbe illő volt a jelenet, amint a tanárnő észrevette az új arcot az ablakban, elsőre fel sem fogta mit lát. Majd sápadtan kapta vissza a fejét és dadogva kérdezet: Gábor hogy került oda, ha az előbb még itt volt bent.

Ekkora már olyan nagy volt a fejetlenség, hogy valaki végső elkeseredésében kirúgta az ajtót. Mondanom sem kell, hogy több intő, szülői behívás és lelki fröccs lett a dolog vége. De legalább az irodalomóra nem tartott tovább tíz perccel... (vera)