A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége polgári társulás, mely működési és bérköltségeihez, szakmai programjainak megvalósításához a szlovákiai költségvetésből nem kap semmiféle támogatást. Saját vállalkozást nem működtet.
Az összes támogatással el tudnak számolni
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége polgári társulás, mely működési és bérköltségeihez, szakmai programjainak megvalósításához a szlovákiai költségvetésből nem kap semmiféle támogatást. Saját vállalkozást nem működtet. ĺgy foglalta össze a leköszönő elnök a szervezet gazdálkodásával kapcsolatos tudnivalókat, majd hozzátette, a pedagógusszövetség működését, bérköltségei fedezését, programjainak megvalósítását az anyaországi oktatási minisztérium, az Illyés és az Apáczai Közalapítvány, illetve egyéb magyarországi és hazai alapítványok, például a Simonyi Alapítvány, az SOS Pedagógia alap támogatásából tudja biztosítani. Az oktatási minisztérium támogatása pályázatok benyújtásával valósul meg. A pedagógusszövetség 1999-ben az anyaországi oktatási minisztériumtól 1 857 569 koronát és 1 150 000 forintot, az Illyés Közalapítványtól 697 362 koronát, a Magyarok Világszövetségétől 10 000, a Simonyi Alapítványtól 20 000, a Magyar Kultúráért Alapítványtól 42 000 koronát kapott. 2000-ben az oktatási tárcától 1 651 344 korona és 1 088 000 forint, az Illyéstől 143 121 korona támogatáshoz jutott. Ezenkívül az SOS Pedagógia alap is hozzájárult a szövetség költségeinek fedezéséhez. 2001-ben az oktatási tárcától 2 012 717 koronát, az Illyéstől pedig 232 200, a Simonyi Alapítványtól pedig 15 000 koronát kapott, valamint az Apáczai Közalapítvány is támogatta a szövetséget. Idén a magyarországi oktatási minisztériumhoz 10, az Illyés Közalapítványhoz 6 pályázatot nyújtottak be. A kapott támogatásokkal minden esetben elszámolnak, közölte Ádám Zita a VI. országos közgyűlésen elhangzott beszámolójában.
Az SZMPSZ idén mintegy 468 ezer koronával számolt a tehetséggondozó programok, tantárgyi versenyek és műveltségi vetélkedők szervezési munkálatai és lebonyolítása kapcsán, derül ki a szervezet Fórum című lapjából. Az országos tanévnyitó költségei körülbelül 115 ezer koronát tettek ki. A pedagógusszövetség elfogadott programjából adódóan segítette az alternatív pedagógiai és módszertani újítások bevezetését is az iskoláinkban. A CED elnevezésű holland modell alkalmazására szánt pénzek összege 111 ezer korona.
A szövetség Komáromban található központi irodájának működtetésére évente csaknem félmillió koronára van szükség. (rv)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.