Az iskolakezdés egyben elszakadást jelent az otthontól

agymértékben befolyásolja a gyermek iskolai pályafutását az a tény, miként sikerül számára az iskolakezdés. Az iskolakezdés se nem kisebb, se nem nagyobb trauma egy gyermek életében annál, mint a bölcsődébe, vagy óvodába való bekerülés, illetve egy esetleges lakóhelyváltás. Előfordulhat ugyan, hogy egy rossz iskolai élmény traumaként hat a kis elsősre, ám az iskolák és óvodák közötti nagyon jó kooperáció folytán lecsökkent ennek valószínűsége. A gyerekekre negatív hatást gyakorolhat a bensőséges óvodai légkörből kikerülve, a sok-sok szabály közé szorított, általános iskolai tanulmányaik megkezdése. Korábban – 40–50 évvel ezelőtt – az iskola megkezdésekor került ki első ízben a gyerek a családból, így előfordult, hogy mintegy leválási traumaként élték meg általában a szülői háztól való elszakadást. Ma mindez nem így történik. Rendszeresen eljárnak az óvodások, s ismerkednek leendő iskolájukkal, illetve a tanító nénik is elmennek az óvodába, és barátkoznak a kicsikkel. Ma már nem ismeretlen mumus az iskola a gyerekek számára. Traumatizáló helyzet például akkor alakulhat ki, ha nem veszi figyelembe az iskola, hogy az ő dolga szocializálni a gyereket az ottani életre. Sok, iskolába kerülő kisgyerek nehezebben alkalmazkodik az új szokásokhoz. Előfordul, hogy állandóan közbekotyog, vagy nem tud megülni egy helyben. Probléma akkor adódhat, ha a pedagógus olyat vár el a gyerektől, amire még nem tanította meg, amire még nem érett. Mindez azonban nagyon ritkán fordul elő.

Ha traumaként hat egy kisgyerekre az iskolakezdés, ezek a jelek sokféleképpen jelentkezhet. A látható szorongástól, a feszültségen és a körömrágáson át előfordulhat, hogy bepisil a gyerek, vagy könnyen sírva fakad. Az sem ritka azonban ilyen esetekben, hogy nem belülről szenved a kicsi, hanem viselkedése megváltozásával hívja fel magára a figyelmet: agresszívvé válik, vagy semmibe veszi a dolgokat. Meg kell adni a lehetőséget a gyereknek arra, hogy megszokja az új helyzetet! Mindez nem jelenti azt, hogy ne vegyék figyelembe ilyenkor a reakciókat, hagyják magukra a gyereket! Ezek a problémák legtöbbször átmenetiek, így nem kell rögtön megijedni és szakemberhez fordulni! Amennyiben azonban két-három hónap múltán is fennáll a probléma, érdemes megvizsgálni a dolgok eredetét!

Nagyon sokat kell beszélgetni a gyerekekkel előzetesen az iskoláról, az ottani elvárásokról, a tanító nénikről. S nem szabad hanyagolni ezeket a beszélgetéseket azt követően sem, hogy elkezdődött az iskola. Szüksége van a gyereknek arra, hogy naponta megkérdezzék tőle, milyen volt az iskola, hogyan érezte magát. Amennyiben szoros kapocs van a szülő és a gyerek között, semmilyen traumát nem okozhat neki a változás. Normális esetben, egy ép, egészséges gyerek élettanilag irányul a változásra. Készül az iskolára, írni-olvasni akar. Amennyiben jól érzi magát egy gyerek az iskolában, jól is teljesít. Nagyon fontos azonban, hogy testileg, lelkileg és pszichésen is valóban iskolaérett legyen! Pszichés terhelésnek vannak kitéve a diákok az iskolában, melyeket el kell viselniük. Ha valamilyen szinten nem elég érett a gyerek, nehézségekbe ütközhet a beilleszkedése. (he, n)