Az élő magyar hip hop-Biblia

A szám, amelyből a fenti sor származik, A legnagyobb rapper címet viseli. Ebből megtudhatjuk azt is, hogy halála után Dopeman szövegei klasszikusok lesznek, és a gyerekek az iskolában alig várják majd az irodalomórát, mert Ady Endre után végre Dopemant tanítanak majd. (Ebből az is következik, hogy a két klasszikus alkotó közti majd egy évszázadnyi irodalom kimarad majd a tananyagból. Szegény József Attila, Szabó Lőrinc és Weöres Sándor – ezt álmukban nem gondolták volna.) Ez az „én vagyok a legnagyobb, mindenki más pedig lókötő” (és akkor sokkal enyhébb szavakat használtam, mint Pityinger László) típusú szöveg persze hozzátartozik a gengszter–raphez. A műfaj hazájában azok a zenei alapok sem okoznának meglepetést, amiket szövegei alá pakol. A La Mafia Familia zenei agya a keresztapán kívül öccse, Kicsi Dope, aki a hangszerelésen kívül az akusztikus gitár spanyolos–dzsesszes motívumaiért felel. De van még itt fuvola, szaxofon, finom női vokál. No meg persze húzós hip hop alapok, mókás dallamok vagy a második címben kemény rock-gitár. Kíváncsi vagyok, hogy egy dzsessz-rajongó rájönne-e, hogy az általa valószínűleg nem éppen kedvelt Dopeman lemezét hallja, ha mondjuk a nyitó (és címadó) számot úgy hallgatná meg, hogy hiányozna belőle a refrén, no meg a végéről a puskaropogás. Szóval le a kalappal! Nem mondanám, hogy Magyarországon példa nélküli ez a zene, merthogy Dopeman előző albuma, valamint az általa pártfogolt előadók lemezei is hasonlóval simogatják azok fülét, akik nem csak a szöveget hallják meg. Egyébként zenei poénok, viccek is hallhatók: a Szeretlek is, meg nem is egy régi R-Go-sláger refrénjét használja fel. Persze a legfontosabb a gengszter- és minden egyéb rapben a szöveg. Dopeman védjegyszerű szövegelése, rap-technikája maradt, amilyen volt. Magas fokú öntudat, bűnöző-mentalitás, történetek az utcáról – ezek jellemzik a muzsika stílusát. A számok közötti rövid közjátékok a Fedőneve: Donnie Brasco című nagyszerű, nem is oly régen bemutatott maffia-filmből valók, Al Pacino magyar hangja oktatja a zöldfülűt (akiről nem tudja még, hogy az FBI beépített embere). A maffiázás tehát több szövegben is előkerül, némileg ellentmondásos módon. Dopeman a Kartel tagjaként indult, innen lépett önállóan is a reflektorfénybe (1997-ben, a Fordult a kocka című lemezzel). Idén március 15-én azonban kilépett a bűnbandából, ami talán kockázatos lépésnek tűnhet, de úgy látszik, nincs harag, mert a lemez egyik dalában vendégszerepel Ganxsta Zolee, no és mellette Sub Bass Monster is. Ez a szám, a Megölöm a mikrofont az egyik leghúzósabb darab a tizennégy között, élő dobbal, zongorával, és egy igazi MC-versennyel. A negyedik versenyző a lemez több dalában is mikrofont ragadó Tyson, aki igazán technikás és meggyőző tehetségű, meglehetősen kemény hangú MC, akiről biztosan fogunk még hallani.Azt hiszem, ez az a lemez, amit nem nagyon kell ajánlgatni: aki szereti, beszerzi, aki utálja, elkerüli. Biztosan vannak olyanok is, akik nem nagy rap-rajongók, de azért bírják az igényes, húzós hip hop zenét. Nos, nekik is ajánlható Az Országház fantomja. (írisz)