Az áldozatok csakis a tanintézetek diákjai

Általában elfogadott álláspont, hogy a nevelés célja olyan személyiségek kialakítása, akik képesek a hozzájuk érkező információk és saját tapasztalatainak alapján önállóan elbírálni, hogy mi jellemzi az adott helyzetet, és ennek megfelelően tudnak cselekedni. Ezért olyan iskolai oktatást várunk, amely elsősorban az önálló gondolkodásra készíti fel a fiatalságot, és olyan tömegkommunikációt, amely teljesebb és tárgyilagosabb tényeket közöl a valóságról. Rábízza az olvasóra, hallgatóra, nézőre, hogy értelmezze őket.

A mindennapi élet ma (Szlovákiában is) nem ezt mutatja. Az iskolai oktatás, családi nevelés bizonyos szemléletet igyekszik besulykolni a még képlékeny tudatba, amely azután érvényesül a tények értelmezésében, de ezek is különféle célok, érdekek szerint válogatva, hangsúlyozva vagy elhallgatva érkeznek, nyíltan vagy – ami még rosszabb – leplezett módon befolyásolva, az egyén állásfoglalásának kialakítását. ĺgy jön létre – az én nézetem szerint – az a helyzet, hogy a társadalom erősen megoszlik helyzet, események értékelésében (pl. viták, bonyodalmak az érettségi tételek körül, ill. az iskolaügyi minisztérium reagálása a hiányok eltussolása érdekében – pozitív doxa), és értetlenül áll mások eltérő állásfoglalásával szemben. Ez végső soron a társadalom „szétszakadásához”, a más felfogást vállalók ellenségként való minősítéséhez vezet, pedig „csak” reagálás a reális hibák kiküszöbölésére.

A torzítások viszonylag kis csoportok érdekeinek következtében jönnek létre (ebben az esetben a minisztérium alkalmazottai az érintettek), és az „áldozatok” nagy része: a társadalom, az iskola diákjai, a családok, szülők, stb. semmilyen hasznot nem élvez abból, hogy a többség (a munkatársak) ellentétesen ítéli meg az eseményeket, s késhegyig menő vitába bonyolódik.

Óriási tehát a nevelők, kommunikációt irányítók felelőssége (pl. a tanárok, tanítók, szülők, a minisztérium) ezen a téren. Sokuk ennek nincs tudatában, és könynyelműen használja a rábízott, neki jutott lehetőséget. Elviselhetővé lehet tenni, ha általánossá válik a tolerancia, a másság elfogadása mind a két oldal számára. Ez az, ami sajnálatosan egyre kevésbé jellemzi a mai helyzetet. Mindinkább uralkodóvá válik az értetlenség a rosszindulat feltételezése a másként gondolkodókkal és vélekedőkkel szemben. Ellenségnek minősül, akivel nem érdemes szót érteni.

Sokan azt a következtetést vonják le ebből, hogy közönyössé válnak a közügyek iránt, mások viszont egyre radikálisabb megoldásokat követelnek (pl. lemondást a tisztségről, vagy leváltást szorgalmazzák), és már a mérsékeltebb, azonos oldalon állókat is ellenségként, árulónak kezelik. Ez idő szerint a legnagyobb veszély a közönyösek táborának növekedése, ami egyre kisebb rétegre hagyja a nemzet sorsának alakítását, a közügyekkel való foglalkozást. Kiutat csak a türelem, a tolerancia erősödése, a pluralista társadalom alapelvének mind szélesebb körök által történő elfogadása jelenthet, amely a történelmi tapasztalatok és hagyományok figyelembevételével keresi a megoldást a társadalom valós problémáira.