Állatsors: a kutya

Ha valamely eb az utóbbihoz kerül, boldog élet vár rá. Ám aligha érzi jól magát az, amelyik az ellenkezőnél talál gazdára. Természetesen senkire sem mondhatjuk egyértelműen, hogy jó vagy rossz. Létezik ugyebár sokféle átmenet a kettő között. Most azonban így vesszük:

alapvetően jók, és alapvetően rosszak. Szerencsétlen helyzet, mikor tapasztalatlan emberhez kerül egy olyan kutya, amelyik hozzáértést igényel. Valószínűleg ilyen esetek miatt következik be sok kutyatámadás.

De legyen szó egy egyszerű kis keverékről, vagy fajtiszta luxusebről: mindegyikük jó embert érdemel. Hogy mit kap, az már egy más dolog.

Lássunk egy kis megfigyelést:

az utcában nagyon sokan tartanak kutyát. Kis pincsitől hatalmas újfunlandiig többfélét. Mindegyikük panelban él, de boldog, jól nevelt kutyák. Ám az utca végében lakó kis kölyök keveréknek nem a legjobb sors jutott. Bár szeretik, nem jól nevelik. Egy hétéves-forma kislány jár le vele sétálni. Sokszor ordítozik a kutyussal, és veri. A kis fejebúbját üti, ráadásul nem a „jó” időpontban: Ha a kutya rágcsál valamit, amit nem volna szabad, a lány ráordít, magához hívja, aztán rácsap a fejére. A kutya ezt úgy fogja fel, hogy a lány azért bántja, mert ő odament hozzá. Mondanom sem kell, hogy ezek után a kis eb kissé elzüllött, nem fogad szót, és igen félős. Mindez a helytelen nevelés következménye. Történt egyszer, hogy a lány sírva ment fel, mert a kutya nem volt hajlandó odamenni hozzá, pedig már legalább tízszer elhangzott a neve. Megértendő dolog azonban, hogy a kislány még nem tudja, hogyan nevelje a kutyát. De a jelek szerint nem is törekszik rá, hogy elsajátítsa ezt a tudományt.

A kutyust szinte már csak pórázzal lehet levinni sétálni, különben csak nagysokára jön vissza.

Se a kutya, se a kislány nem ismerik a gyengédséget, a közös játékot, kedves simogatást.

Ez volna a kutyasors?! (Soczó Gabriella)