Ahonnan a gólyák sem akarnak elrepülni

Október 6–9-én strasbourgi jutalomkiránduláson vehetett részt az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium két sikeres pályázója: Mészáros Tímea és Makai Karmen.

Mindketten még az előző tanévben kapcsolódtak be a Csáky Pál EP-képviselő által kiírt „Magyarként európai, európaiként magyar” című pályázatba, melynek díjazottjai egy strasbourgi, illetve brüsszeli jutalomkiránduláson vehettek, vehetnek majd részt. A pályázóknak ötoldalas írásban kellett kifejteniük, Szlovákiában élő magyar fiatalként miért büszkék magyarságukra, hogyan látják a maguk és kortársaik jövőjét a 21. század Európájában. Az érsekújvári gimnáziumból öt pályamű érkezett, további három – azóta továbbtanuló – diákunk, Šárai Erika, Bopkó László és Pál Ádám egyetemi tanulmányai megkezdése miatt nem választhatta a franciaországi jutalomkirándulást, így ők jövő tavasszal Brüsszelbe utazhatnak néhány napra.

A német határ közelében fekvő, Elzász-Lotharingia központjának, Strasbourgnak gazdag, de viharos a múltja. Évszázadokon keresztül franciák és németek vitatkoztak azon, melyik országhoz is kellene tartoznia, a porosz–francia háború után a Német Császársághoz csatolt régió az I. világháború után újra francia fennhatóság alá került. Az egykor döntően németek lakta város a középkorban fokozatosan veszítette el német jellegét és vált francia nyelvűvé. Voltaire, a felvilágosodás egyik vezéralakja így jellemezte az elzásziakat: „Félig német, félig francia, teljes mértékben irokézek.” A környező falvak lakói az ún. elzászi németet beszélték, amely mára már visszaszorulóban van, köszönhetően a „példaértékű” francia kisebbségpolitikának. Lehetne párhuzamokat keresni, de nem érdemes: a történelem csak azokhoz kegyes, akik csinálják, nem pedig azokhoz, akik elszenvedik.

Márpedig azt elsősorban a nagyhatalmak csinálják, az unión belül a németek és a franciák. Terjengtek kósza hírek arról, hogy érkezésünk napján várják az EP-be Angela Merkelt és François Hollande-ot, valamiért mégsem mertük elhinni, hogy pont akkor, pont mi, csak úgy betoppanunk, és Európa két vezető politikusa jön szembe a folyosón… Szembejött. Az ülésteremben volt szerencsénk élőben is hallani őket, a központi téma a médiákban hetek óta vezető hír, a migránskérdés volt, annak lehetséges megoldási stratégiái. Szemmel látható volt a megosztottság az üléstermen belül jobb- és baloldal között, kicsi a valószínűsége annak, hogy a közeljövőben javulni fog a helyzet és születik megoldás.

Elzászban felejtsünk el mindent, amit addig a francia konyháról tudtunk! Ha van olyan, hogy nem vénnek való vidék, akkor Elzász az. Ezt az aznapi vacsoránál és a másnapi ebédnél is megtapasztaltuk. Aki délután még azon gondolkodott, mit csinál majd a tányéron pihenő csigák láttán, döbbenten tapasztalta, hogy itt bizony a mifelénk csak disznótorosként számon tartott menü a nyerő, nyilván német hatásra. Este tízkor kicsit erős, de a pincérektől kikönyörgött péksüteménnyel legyűrhető. Másnap délelőtt a Kisebbségi Intergroup ülésen vehettünk részt, amelynek egyik központi témája az MKP önkormányzati koncepciója volt, amelyet a párt elnöke, Berényi József ismertetett. Jóból a sok is megárt, politikából a kevés is. Ebéd után már az Ill folyón hajózva ismerkedünk a város jellegzetes épületeivel, építészeti örökségével, miközben az ember csak sajnálni tudja, hogy nem ülhet ott a Petit France vendéglőjének teraszán, annak a több száz éves platánnak az árnyékában, amelyik évszázadok viharos történelmének és Goethe első szerelmének tanúja volt. A (szabad)időnk azonban véges. A város főterén megcsodáljuk a 19. század végéig a világ legmagasabb építményének számító gótikus katedrálist, amelynek csak az egyik tornya készült el, a másik, befejezetlen toronyból azonban csodálatos kilátás nyílik Strasbourgra, a kíváncsi vándor máris elfelejti azt a fránya 330 lépcsőfokot, a valóságba csak akkor csöppenünk vissza, amikor néhány racionálisan gondolkodó diák megjegyzi, hogy lefelé se lesz kevesebb. Néhány szuvenír, egy kávé még belefér… és egy újabb tizenkét órás út után Strasbourg, az Európai Parlament épülete már csak egy szép emlék. Emléknek viszont feledhetetlen.