A világbajnokság a cél

A Breznóbányán rendezett országos futóversenyen ezüstérmet nyert Fugli Csilla, a galántai Kodály Zoltán Magyar Tannyelvű Gimnázium harmadikos diákja.

Fugli Csilla Marsal JánossalSzőcs Hajnalka felvételeAz iskola méltán büszke lehet diákjára, ám Csillának nem ez a legjobb eredménye, mert mint maga is állítja, nem kedvence a mezei futás, sokkal jobban kedveli a futópályán való versenyzés, és ebben 800 méteres távon az ifi lányok, sőt a juniorok között is ő tartja az országos csúcsot. Az iskola igazgatója, Marsal János büszke a tanítványára, s a gimnázium is segíti őt a sikereiben. Ez nemcsak anyai segítséget jelent – például a breznóbányai versenyre való kiutazást, ahová osztályfőnöke és egyben tornatanára, Kiss Ervin is elkísérte, a gimnázium szülői munkaközössége finanszírozta –, hanem sokat jelentenek számára az iskola tanuszodájában történő lazító edzések is.

Komoly sporteredmény

Csilla elárulta, falujából, Tardoskeddről általában érsekújvári középiskolában tanulnak tovább a fiatalok, ő azért választotta a galántai gimnáziumot, mert a bátyja szintén itt érettségizett, és tőle csak jót hallott erről az iskoláról. Csilla két és fél éve az Érsekújvári Atlétikai Klubban kezdett versenyszerűen sportolni, azóta több kimagasló eredményt tudhat magáénak. 2:11:7-es eredménnyel országos csúcstartó a 800 méteres síkfutásban. Pedig nem könnyű tanulás mellett ilyen komoly sporteredményt elérni. „Az edzések után naponta este nyolckor kerülök haza, és akkor kezdek tanulni, amikor más már talán el is felejtette a felkészülést – vallja Csilla, – de megéri, mert van egy célom, és azért érdemes többet dolgozni.”

Jelenleg a sport nagyon fontos szerepet játszik az életében, de a jövőjét mégsem erre akarja építeni. Tudatosítja, hogy egy véletlen sérülés ketté törheti a karrierjét. Ő inkább az idegennyelv-tanulásra akar összpontosítani, tolmács vagy idegenvezető szeretne lenni. A gimnáziumban angolt és németet is tanul, és még az olasz nyelv is érdekelné, de arra a sok edzés mellett már igazán nem jutna ideje. Az egyetemre való bejutáshoz valószínűleg a sporteredményei is hozzájárulhatnak, hiszen, amint azt Marsal János igazgató is megjegyezte, lassan talán nálunk is divatba jön az, ami a nyugat-európai és amerikai egyetemeken már régi hagyomány, hogy egy-egy iskola két kézzel kap az olyan jelentkező után, aki valamilyen sportban kimagasló eredményt tud felmutatni, hiszen egy ilyen hallgató a versenyeken az iskola hírnevét öregbíti majd. Ilyen szempontból a galántai gimnázium teret ad diákjainak az érvényesülésre, hiszen számos sportkörben – röplabda, kosárlabda, labdarúgás, úszás, sőt évente színvonalas sítanfolyam – mutathatják meg a tehetségüket.

Szlovák csúcstartó

Csilla jelenleg a téli fedett pályás atlétikai bajnokságra készül, de az igazi cél a nyári junior világbajnokságra való kijutás. Nem ez lenne az első nemzetközi részvétele, tavaly Olaszországban vett részt a 17 éveseknek rendezett Európai Olimpiai Fesztiválon, ahol erős nemzetközi mezőnyben – 32 induló közül – szlovák csúcscsal a tizedik helyen végzett. Az ottani 2 perc 11 másodperces eredményével egyetlen másodperccel maradt el attól, hogy kijusson a marokkói junior világbajnokságra. De nagy esélye van rá, hogy jövő nyáron ott legyen a világversenyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?