A tanár–diák kapcsolatról

A tanári munkának éppen az a nehézsége, hogy ezt az aszimmetrikus kapcsolatot együttműködő partneri kapcsolattá kell átformálni. Miután a tanár és a diák is csoportokban él, az átformálás sikere egyrészt a tanár, illetve a diák személyiségétől, másrészt annak a csoportnak a normáitól, értékeitől függ, amelyekben a tanár és a diák él. Nemegyszer tapasztalható, hogy az a tanár, aki az egyik osztályban vagy tanulócsoportban jól együttműködik tanulóival, a másikban képtelen erre.

Miért szükséges az együttműködés?

A tanárt és diákot közös cél vezérli, ez pedig a tananyag elsajátításán keresztül oktató fejlesztés, valamint egyéb nem oktatási tevékenység közbeni személyiségfejlesztés. A kérdés, hogy mi az elsődleges cél, vajon az ismeretek elsajátítása, vagy az ismeretek olyan elsajátítása, amely a személyiség fejlődését is eredményezi. A tanárok magatartása ebből a szempontból különböző. Vannak, akik az oktatást nem mint eszközt látják – a személyiség fejlesztése érdekében – hanem az oktatás mint cél jelentkezik számukra. A tanár és diák kapcsolata a kommunikációban valósul meg. Ezért a kommunikációelmélet alapján álló kutatók a tanári viselkedés típusát a tanári kommunikáció vizsgálatával próbálták feltárni. E vizsgálat alapján Flanders és Johns két jellegzetes tanári viselkedésmódot különített el: az indirekt és direkt típusú tanárt.

Az indirekt típusú tanár

Az ilyen típusú tanárok viselkedésére jellemző a tanulók szokatlan gondolatai iránti érdeklődés. Az indirekt típusú tanár tanulói a kérdéseikben lényegre törőbbek, mint a direkt típusú tanári, mert az indirekt típusú tanár viszonylag kevés procedurális problémával foglalkozik. Ezen kívül a tanulók bátran kérdeznek, mert a tanár kérdései is nyitottságot tükröznek, ami azt jelenti, hogy a tanár a kérdéseivel nem kívánja strukturálni a tanulók válaszát. Persze, hozzá kell tennünk, hogy a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy amikor megvizsgálták az indirekt, illetve direkt típusú tanárok tanulóinak a tananyaggal kapcsolatos memóriakészletét, akkor a direkt típusú tanárok tanulói jobb teljesítményt nyújtottak.

Ki a jobb tanár?

Ha viszont problémahelyzetbe kerültek, akkor az indirekt típusú tanárok tanulói jobban megoldották a problémákat. Már a bevezetőben említettem, hogy a tanár és diák kapcsolatát a szociális tényezők erőteljesen befolyásolják. Ha a társadalom azt várja el, hogy a tananyaggal kapcsolatban a tanuló memóriájában megfelelő mennyiségű ismeret legyen, akkor ezzel a társadalom nyomást gyakorol a pedagógusra, hogy direkt magatartásmódot alkalmazzon.

Természetesen a pedagógus egyéni tulajdonságainak szerepét sem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor a tanári magatartás típusáról beszélünk. Köztudott, hogy aki jól tudja szakmája anyagát, nem biztos, hogy annak átadásában is megfelelő színvonalat tud biztosítani. A kutatások világszerte a tanár személyiségének jegyeit próbálják feltárni, ezek a jegyek azonban mint követelmények csak akkor mutatnak felhasználható tulajdonságokat, ha a tanárok képzésében tudatosan törekszünk ezek kialakítására.

A legfőbb követelmény a tanárokkal szemben, amelyben minden típusú és társadalmi orientáltságú kutató megegyezik, hogy ehhez a munkához szociális érzék és emocionális érettség szükséges. Ez azt jelenti, hogy a tanár éljen aktív társas életet, legyen kész együttműködésre, kiegyensúlyozott, legyen képes barátságos magatartásra. Sorenson listát készített, amelyben felsorolja a tanár–diák kapcsolat szempontjából előnyös, illetve hátrányos tulajdonságokat. Az előnyös tulajdonságok élén a gyermekszeretet áll, majd ezt követi a humorérzék és a diákok iránti egyforma érdeklődés, azok türelmes segítése, a rend és fegyelemtartó képesség. A kapcsolatot hátráltató tényezők között szerepel az ingerlékenység, a tanulókkal való állandó és ok nélkül való kiabálás, a gyakori és gúnyos hangú szidás, a kedvencek nem teljesítményalapon történő értékelése, ambíciótlanság, élettelenség, a szaktantárgyakban való járatlanság.

Fő a gyermekszeretet

Érdekes, hogy Sorenson adatai nagymértékben egyeznek azokkal a vizsgálati adatokkal, amelyek a tanulók megkérdezése próbálják megrajzolni az ideális tanár képét. Ezzel a vizsgálatok egyértelműen első helyen a tanár emberi tulajdonságait jelölik meg, mint kívánatos tényezőket. Minél feljebb jutunk az életkorban, annál előbbre kerül a tanár szaktantárgyi ismeretének szükségessége, de az emberi tulajdonságok megőrzik előkelő helyezésüket. Ez tehát azt jelenti, hogy a gyermekszeretet a tanár alapvető beállítódásaként szükséges, és csak a gyermekszeretettel párosult szaktárgy szeretete tehet valakit jó pedagógussá. Azt tapasztaljuk, hogy az alsó fokú oktatási intézményekben, óvodákban, alapiskolák alsó tagozatában több az elsősorban gyereket szerető tanár, míg a felső tagozatban és a középfokú oktatásban megnövekszik az elsősorban szaktárgyukat szertő pedagógusok száma.

A jó tanár ismérvei: szociális érzékenység, emocionális érettség, barátságos magatartás, aktív társadalmi élet, gyermekszeretet, humorérzék megléte, a diákok iránti egyforma érdeklődés, azok türelmes segítése.

A rossz tanár ismérvei: ingerlékenység, a tanulókkal való állandó és ok nélküli kiabálás, a gyakori és gúnyos hangú szidás, kivételezés, ambíciótlanság, élettelenség.