A szóbeli vizsga nehézségei

A szóbeli vizsgával kapcsolatos legtöbb félelmünk éppen a hallgatósághoz kötődik, de vannak olyanok is, amelyek belőlünk fakadnak. Ezek azonban felszámolhatók. Mielőtt odaülnénk a számunkra kikészített székre a vizsgabiztosoktól alig méternyire, a legtöbbünk fejében az kering, hogy „biztos bonyolultakat kérdeznek majd, hogy összezavarjanak“, „azonnal meglátják, hogy félek“, „észreveszik a hibáimat“, „nem értik majd, amit mondani szeretnék“ és „utálni fognak“. Ilyenkor persze előkerülnek a magunkkal kapcsolatos negatív érzések, gondolatok: „múltkor is elrontottam, biztos, most sem fog sikerülni“, „hibázni fogok, elfelejtem, amit mondani szeretnék“, „ideges leszek és meg se tudok majd mukkanni“ és hasonlók. Ezek általános félelmek, szinte mindenki megküzd velük, mielőtt a nyilvánosság elé lép. Kívülről mégsem látjuk rajtuk, vagyis jók az esélyeink arra, hogy mirajtunk sem látszanak meg különösebben.

Az indokolatlan félelmek felszámolhatók.

JÓ TANÁCSOK

Tudnunk kell, hogy a hallgatóság – a vizsgabizottság – nem ellenségünk. Ők is ültek hasonló helyzetben korábban, tudják, hogy a vizsgahelyzet nem egyszerű, ezért többnyire segíteni próbálnak. Nekik is érdekük, hogy kihozzák a diákokból a maximális teljesítményt, hiszen így juthatnak érdeklődő, nyitott, izgalmas tanítványokhoz. Kérdéseik, észrevételeik információkat hordoznak a beszélgetés további irányításához – csak észre kell vennünk és hasznosítanunk kell ezeket.

A stressz bizonyos szintje hozzátartozik a jó teljesítményhez, kihozza a rejtett képességeket. A legjobb példa erre egy autóversenyző, akinek a rajt előtt magasra kúszik az adrenalinszintje, de a számítógépes játékot űzők is átélik ezt. Szervezetünket a stressz készteti magasabb teljesítmény elérésére, hiányában nem lehetne nyerni. A trükk: tudnunk kell kézben tartani a stressz szintjét. De hogyan? ĺme, egy lehetséges forgatókönyv: fogadjuk el, hogy a testi tünetek a vizsgahelyzet természetes kísérői. Helyes, mély lélegzetvételre alapozott légzéstechnikával próbáljuk meg ellazítani a testünket. Szükség esetén feszítsük meg néhány másodpercre, majd lazítsuk el kar- és lábizmainkat, ezzel visszanyerhetjük uralmunkat testünk felett. Ha ezek sem segítenek, keressünk egy példaképet, akiről tudjuk, hogy jól uralja a stresszhelyzeteket és kövessük őt gondolatban! (Mit tenne a helyemben Madonna vagy egy igazán jó tanuló?)

Gondolkodjunk racionálisan! Leggyakrabban attól félünk, hogy félelmet fogunk átélni. Ekkor igazán nem meglepő, hogy a félelem valóban elhatalmasodik rajtunk és produkálja a hozzá tartozó testi tüneteket. Ez egy ördögi kör, de ne hagyjuk, hogy a félelem eluralkodjon rajtunk!

Vizsgahelyzetben gyakran előfordul, hogy teljesen leblokkolunk. Ilyenkor jelezhetjük ezt a vizsgáztatók felé, kérjünk időt, aztán kezdjük onnan a szöveget, ahol beállt a rövidzárlat. Ha ez nem működik, akkor foglaljuk össze hallgatóságunk számára (de leginkább önmagunknak), miről beszéltünk eddig. Ettől talán eszünkbe jut a folytatás… Ha mégsem, akkor ugorhatunk a következő pontra, és jelezhetjük, még visszatérünk az előzőre (amikor eszünkbe jut). A vizsgabizottság természetesen felfigyel a leblokkolásra, de értékeli, ha sikerül továbblépnünk.

A statisztikák szerint az emberek kb. öt százaléka akkor sem kedvel minket, ha a lehető legjobb teljesítményt nyújtjuk, a lehető legalaposabban felkészültünk. Ez viszont tőlük független tény, el kell fogadnunk és reménykednünk, hogy a ránk váró vizsgabizottságba nem ebbe az öt százalékba tartozó személyek verődtek össze. Ennek egyébként kicsi a valószínűsége…

Összefoglalva: a sikeres szóbeli vizsga feltétele, hogy a nyilvános beszéddel kapcsolatos félelmek forrásait azonosítsuk, természetükhöz igazodóan ellenkormányzási stratégiákkal rendelkezzünk. Például azzal, hogy elképzeljünk magunkat a vizsgahelyzetben, amint az éppen sikeresen megoldjuk. Ez a pozitív kép erőt ad a nehézségek leküzdéséhez, segíti aktivizálásunkat. (f, he)