A nagy lépés előtt

Erre a válasz minden bizonnyal az lenne, hogy: nincs. Ugyanis tudjuk, hogy szülőföldünk, régiónk, ahol születtünk, vagy ahol ma élünk, fejlettségi fokának az a feltétele, hogy beinduljon egy gyorsabb ütemű fejlődés. Tudomásul kell vennünk, hogy ehhez csupán mi magunk nem vagyunk elegek, csak közreműködők ebben a folyamatban.

KI MARAD FELÜL?

Azt még meg kell említeni, hogy a XXI. században tudásalapú társadalmak jönnek létre. Azok a nemzetek fognak felülmaradni, amelyek szellemi tőkében gazdagok, és alkalmazkodni tudnak az információs forradalom kihívásaihoz. Semmilyen politikai és gazdasági hatalom nem nélkülözheti az értelmet. Különösen az elkövetkező években, amikor itt állunk az Európai Unió kapuja előtt. Társadalmunkat elsősorban a tudásra kell építeni, ily módon európaiságunk identitástudatunkkal együtt fogja biztosítani létünket. A még mindig fejlődő tudomány és technika, a tömegkommunikációs eszközök sokasága nekünk, embereknek szolgál. Valamilyen szinten megkönnyíti munkánkat, segít a kapcsolatok kialakításában. Összeköttetésbe kerülhetünk a többi ország embereivel, hiszen mindannyian egyenlőek vagyunk, eltekintve bőrszíntől, vallástól, anyanyelvtől. A békés együttélés alapja a tolerancia egymással szemben. Úgy gondolom, annak hallatán, hogy be fogunk lépni az Európai Unióba, nem reagálhatunk egy legyintéssel, mondván, a mostani nem éppen legjobb helyzeten semmi sem segít. Ez az a dolog, mely érint engem is, téged is és mindannyiunkat.

FEL KELL NŐNÜNK EURÓPÁHOZ

Az Európai Unióba való belépés valamiféle összetartást is jelképez az országok népei között. Vajon a mi régiónk, hogy fog tudni felnőni Európa nagyjaihoz, az elkövetkező évek rejtélye. Bizonyára nagyobb szükség lesz az együttműködésre és arra, hogy a régiótelepülései összefogjanak. Ez az alapja annak, hogy megvalósíthatóak legyenek bizonyos célkitűzések. Az Európai Unió regionális politikája fejlesztési programokat támogat. Tehát az adott térség jövőbeli célkitűzéseire épülő programokat, meghatározott fejlesztési célokat. A közösségnek mindenki részese, vagyis bárki úttörője lehet egy nemes célkitűzésnek.

EZ RAJTUNK ÁLL!

A lehetőségeknek nem fordíthatunk hátat, ez a mi érdekünk, melybe belevihetjük saját elképzeléseinket. Miért is ne tehetnénk meg létünk könnyítése céljából? Fontosnak tartom viszont azt is, hogy maradjunk meg a mi kis régiünk hagyományaival, kultúrájával, szokásaival, önmagunk továbbra is. Azt a helyet, ahonnan elindulunk, az életben ne hagyjuk cserben! A biztos háttér egy meghatározó pont lehet majd. Magunk mögött tudván mindazt, ami körülvett és körülvesz most, s amiben örömünket leljük. Ezekért a pillanatokért kell ápolnunk múltunkat. Nem szabad eladósodnunk, ugyanis ami a miénk, az nem eladó: sem nyelvünk, sem kultúránk. Ezek azok az értékek, amelyek végigkísérnek bennünket életünk folyamán, amelyek sokszor erőt adhatnak nekünk a nehéz pillanatokban, amikor úgy érezzük, semmink sincs. Ilyenkor feltekintünk, és emelt fővel mondhatjuk: Én bizony nem vagyok szegény, mert van egy ezer éves múlttal rendelkező nemzetem, akik az én nyelvemet beszélik, ahol én is otthonra találok. Tehát nem szabad elhanyagolnunk ezeket az értékeket, mert aki a sajátjához hűtlen, az nincstelen és hontalan.

A JÖVŐ NEMZEDÉKE

Mindig is rossz hatással volt a társadalomra, ha visszatekintünk történelmünkre, a faji, nemzetiségi megkülönböztetés. Ez szintén egy olyan probléma, amelyet itt az idő, hogy megoldjunk mi, a jövő nemzedéke. Ember és ember között nem húzhatunk egy vonalat, mely elválaszt bennünket, hiszen mindannyian egymásra vagyunk utalva. Úgy érzem, itt Szlovákiában bár kisebbségként élünk mi magyarok, de ez nem gátolhat meg abban, hogy nem alakíthatjuk környezetünket saját elképzeléseink szerint, és nem élhetünk a lehetőségekkel. Nem lesznek többé nézeteltérések, nem lesznek határok, szívvel és lélekkel saját erőnkből járhatunk olyan utakon, melyek eddig járhatatlannak tűntek számunkra.

NEM LESZ MINDEN RÓZSASZĺN

Valószínű, történni fognak olyan dolgok, amelyek nem lesznek az ínyünkre. A belépés után egy olyan dolog történik majd az országban, amire a Római Birodalom óta nem volt példa: a földrész bizonyos részén ugyanaz a pénz lapul majd az emberek zsebében, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszél, hol lakik, vagy mikor született. Igaz, még egy kis ideig a régi pénz is hivatalos fizetőeszköznek számít. De eljön az, aminek jönnie kell! Az euró zónában az országok fájdalmas búcsút vesznek a nemzeti identitás fontos részének tekintett bankjegyektől és érméktől, s áttérnek az euróra. Az euró bevezetését az évszázad legnagyobb gazdaságtörténeti eseményeként is értékelhetjük.

MINDEN MÁS LESZ?

A sajtóban gyakran rábukkanunk olyan című cikkekre, melyek az új fizetőeszköz bevezetéséről szólnak, de ha az utcára lépek, itt-ott hallok érdekes dolgokat, nemcsak az idősektől, de a középkorúak körében is elhangzik: „bizony, majd ott a nagy unióban lehúzzák rólunk az utolsó bőrt is!” Van benne némi igazság egyszerű ember fejével gondolkodva, mivel hátrányban lesznek az átlagos családokból, a dolgozó szülők és tanulmányokat folytató gyermekeik. A rohamos drágulás megpróbáltatásnak számít majd nálunk, ahol minden családi ház mögött jó minőségű termőföld van vagy gyümölcsöskert. A növénytermesztés, illetve állattenyésztés korlátozásában én személy szerint nem látok fantáziát. Nemcsak azért, mert jómagam is olyan családból származom, ahol gazdálkodnak, hanem, hogy örömüket lelik benne, és biztos, hogy nem ártanának az ő kis gazdálkodásukkal sem Európa élmezőnyében tartozó országoknak, sem másoknak.

A másik oldalt szemlélve, a csatlakozás valamiféle új légkört hozhat magával, amelyben bátran fellélegezhetünk, szabadon szárnyalhatunk, mozoghatunk, mivel azonossá válunk a többi tagállammal, egyenlőek lesznek az esélyeink minden téren.

ÚJ MUNKAHELYEK TEREMTŐDNEK

Természetesen az állandó, újra és újra visszatérő probléma a munka körül forog. Itt Szlovákia déli részén is sokan keresnek munkát. Sajnálattal gondolok azokra az emberekre, akik azért maradtak munka nélkül, mert a helyi céget, illetve gyárat megvásárolta egy külföldi befektető, vagy a csőd széléről nem tudott újra működőképes lenni, és így el kellett hogy bocsássák az ott dolgozó munkaerőt, az embereket.

MI LESZ A FIATALOKKAL?

Egy másik szintén szomorú dolog, hogy rengeteg fiatal főiskolai végzettséggel, diplomával a kezében nem tud elhelyezkedni, egyszerűen nincs rájuk szükség. Hozzátenném azt is, hogy a szülőknek nem kevés pénzbe kerül az iskoláztatás, de mivel látják, hogy gyermekük jó képességekkel rendelkezik, szeretnék, hogy ő többre vigye az életben, támogatják őt. Bízom abban, hogy az EU-ban számos lehetőség adódik majd a magas fokú végzettségűek számára és a fiatal munkaerőknek is. Rengeteg barátom van, akik sikeresen elvégezték a főiskolát és a szó szoros értelmében élni szeretnének, tevékenykedni, alakítani életüket aszerint, ahogy ők szeretnék. Sugárzik belőlük az akarat, hogy egymást segítsék, kihasználják az új lehetőségeket. Számukra itt él az a közösség, amelyben jól érzik magukat, amelyet képtelenség más emberekkel kialakítani.

A diákok, akik középiskolai tanulmányaikat folytatják, és számos jó ötlet, elképzelés lakozik bennük, a továbbtanulás terén nagy előrelépésekre tehetnek szert. Ez egy alapvető dolog, hiszen az értelmiségiekre mindig szükség lesz. Sokaknak még ma is hátborzongatóak azok az emlékek – amit én már csak könyvekből, illetve nálamnál idősebbektől hallok –, hogy a kommunista diktatúra egyik legijesztőbb kártétele az értelmiség, s általában a polgárok politizáló kedvének elsorvasztása. Az értelmiségnek valamilyen szinten össze kell hangolódnia a politikával. Hiszen ha csak képletesen visszatekintünk a hajdani Magyarország politikai irányítására, az elsősorban a nemesség joga, dolga sőt életeleme volt.

Tizenhat évesen, az igazat megvallva, az ember homályosan lát bizonyos dolgokat, amelyeket az idő tesz láthatóvá számára. Az Európai Unió befogad egyes államokat, amelyek arra hivatottak, hogy KÖZÖS célokért, eszmékért harcoljanak és részben valahol egyenlőséget, stabilitást mutasson a politikailag és gazdaságilag egyaránt erős Nyugattal szemben. Párhuzamot tudnék vonni Széchenyi Hiteléből idézett gondolattal, ahol az embert egy egész országként jellemezhetném. ĺme az idézet: „Egy magányos ember semmi, s csak egyesületnek van hosszú élete, s igazi súlya…”