„A magunk erejéből boldogulunk”

Több mint három év telt el a Cairo 2003. májusi megalakulása óta. Két kazetta, két maxi CD és közel háromszáz fellépés van a fiatalok háta mögött. Előttük pedig az első nagylemez. Abban bíznak, ez meghozza az országos ismertséget. A frontemberrel, Skinti Csabával beszélgettünk.

Milyen események előzték meg a Cairo megalakulását?

Azt hiszem, hatéves voltam, amikor láttam az Egy nehéz nap éjszakája című Beatles-filmet. Ez volt az első meghatározó zenei élményem. Elsős koromban a szüleim beírattak egy zeneiskolába, ahol tizenkét évig tanultam, majd pedagógus lettem, aki nemcsak Kodályt és Bartókot tanított, hanem könnyűzenei szemelvényeket is. Először megalapítottuk az Xteens nevű csapatot, a saját dalaimat játszottuk, ez volt a Cairo elődje. Aztán 2003 májusában négyen: Lakó Judit, Sándor Erika, Sándor Veronika és jómagam úgy döntöttünk, komolyabban elkezdünk foglalkozni a színpadi előadással. Létrejött a Cairo. 2005 márciusában alakult ki a mostani felállás: Prokopovics Kata és Sándor Erika a társaim.

Érdekes zenekarnév. Honnan ered?

Korábban már létezett együttes ilyen névvel. A kilencvenes évek közepén, gimis éveim alatt három srác alkotta az ős Cairót, amelyhez néhány hónapra Lukács Gyula barátommal – aki mostanság ütősként működik közre fellépéseinken – mi is csatlakoztunk. 2003-ban, amikor nevet kerestünk, eszembe jutott a megszűnt banda. Az egykori tagok beleegyezésével lecsaptam a névre. Ezáltal is fejet hajtok előttük, tisztelem őket, mert a félhangokon túl, a negyedhangok világában is járatosak.

Zeneileg hogyan lehetne beazonosítani titeket? Vannak-e együttesek, amelyek inspirálnak?

Szikora Róbert munkássága erős nyomokat hagyott zenei gondolkodásmódomban. Újabban az egykori Army Of Lovers-tag, Alexander Bard irányította Bodies Without Organs (BWO) zenéje áll hozzám legközelebb. Egyébként sok tehetséges fiatal van a baráti körömben, például Ger-Man, DJ Scaty vagy Csányi Szabi, tőlük a dalok hangszerelése és keverése terén tanulok sokat.

Szerinted mivel magyarázható, hogy magyarországi csapatként Erdélyben értétek el eddigi legnagyobb sikereiteket?

Ez tévhit. Abból ered, hogy első ismertebb felvételünk, az Angyal című ott került fel először a slágerlistákra. Ehhez a dalhoz forgattuk le az első klipünket, és a videó ugyancsak Erdélyben aratta a legnagyobb sikert. Koncertjeink zömét – körülbelül évi százat – Magyarországon, annak is elsősorban a keleti felében adjuk. Úgyhogy a mérleg nyelve ide billen. 2003-ban és 2004-ben több alkalommal jártunk Szlovákiában is.

Mikorra várható az igazi áttörés? Egyáltalán be lehet ezt tervezni?

Nehéz megmondani. A magunk erejéből boldogulunk. Eszünk ágában sincs kompromisszumokat kötni a könnyebb érvényesülés érdekében, hiszen akkor elveszne a Cairo valódi arca. ĺgy viszont sokkal rögösebb és nehezebb az út. Azt szoktam mondani, hogy mi alulról jövő kezdeményezés vagyunk. Fontosnak tartjuk a közönséggel való személyes kapcsolat kialakítását és ápolását. Nem csak a tévében létezünk, mint egyes „sztárok”, akiket kiválóan, nagy odafigyeléssel kitalálnak, és szinte le sem jönnek a képernyőről, a valós életben azonban alig van fellépésük. Nekünk senki sem veszi meg a reklámidőket, mi magunk készítjük, küldjük anyagainkat, CD-inket a rádióknak, tévéknek és lemezlovasoknak.

Ha egy év múlva találkozunk, mit szeretnél elmondani? Tehát mi az, amit célként tűztök ki magatok elé a következő egy évre?

A napokban jelent meg a Fogd a kezem! című maxi CD-nk, ez az őszre tervezett első nagylemezünk előhírnöke. Egy év múlva jó lenne eldicsekedni azzal, hogy az album szépen fogy, és hogy minden hétvégén felléptünk, meghódítottuk a Dunántúlt és Budapestet is. Ennyivel kiegyeznénk. S ha 2007-ben újból találkozunk, akkor majd megfogalmazzuk az újabb terveket.