A kételkedo

A média elénk söpörte a kulturális szemetet. Legyen a kaland-, akció-, vagy fantasztikus film, mindegyik ugyanarról tanúskodik, nincs lehetetlen! Megtanulhatunk két délután leforgása alatt karatézni, s repülogép-vezetésben is profikká válhatunk negyed óra alatt, elvégre nem is olyan nagy dolgok ezek!

„Nem hiszem el! Ilyen nincs!”– szajkóztam egészen addig, mígnem egy barátom elvitt sétarepülni. Beszállva a gépbe láttam muszerek, karok és kapcsolók tömkelege található a gép bonyolult muszerfalán, de a fülke tetején és oldalán is ketyerék sorakoznak. „Bajban lennék, ha Füge, a haverom rosszul lenne.” – gondoltam, és alighogy felszálltunk, Füge elájult. Hiába pofozgattam, nem reagált. Tudtam: kezemben van mindkettonk élete. Fejhallgatón keresztül kértem segítséget, ám a kapcsolat hamar megszakadt, így elolvastam a Repülési Kézikönyvet. Ezek után bátran láttam a feladatnak: le kell tennem a madárkát!

Már több, mint 20 perces gyakorlattal rendelkeztem, amikor rossz látási viszonyok adódtak, s nem tudtam pontosan, hol vagyunk. Nem izgultam, hiszen biztos voltam abban, hogy ilyen körülmények között is képes vagyok repülogépet vezetni – kizárólag a muszerekre hagyatkozva. Oly erosen összpontosítottam, hogy elvesztettem az eszméletemet. Mire magamhoz tértem a kerekek a leszállópálya betonján csikorogtak. Biztonságban voltunk. Füge a landolás pillanatában tért magához.

Ekkor jöttem rá: tényleg csak ennyi az egész! Elhatároztam: még aznap mélytengeri búvárrá képezem magam, másnap megtanulok fénykardot készíteni, aztán ejtoernyozni, majd segédeszközök nélkül falat mászni, s egyszer talán képes leszek szárnyak nélküli repülésre is...

De ha már mindent tudni fogok, akkor mi lesz velem? (gjudit)