A havasi ember titka

Évszázadok óta keringenek legendák a havasi ember, közismertebb nevén a jeti körül. A jetikultusz a huszadik század második felében élte fénykorát, amikor az egész világ felkapta a fejét az olyan rejtélyes történetekre, melyek a földönkívüliekről, a Loch Ness-i szörnyről és egyéb borzasztó élőlényekről szóltak. A jeti talán az egyetlen olyan lény, melynek létezéséről a világon a legtöbb helyen suttognak: Indiában, Tibetben a Himalája emberlakta területein, Európa fennsíkjain és Amerika sötét erdeiben. A különbség csupán annyi, hogy Amerikában a Big Foot – nagy láb – elnevezést használják a „jeti” helyett. Régi krónikák szerint a tibeti kolostorokban megaszalva, kegytárgyként őrizték a havasi ember egy-egy testrészét: kezét, lábát vagy épp levágott fejét. Azok a kolostorok azonban, melyek egykor jetimaradványokat őriztek, ma már nem léteznek. A kilencvenes évek végén kialakult egy bizonyos elmélet, mely szerint a Neander-völgyi ember és a havasi ember közt párhuzamot vonhatunk. Vizsgáljuk hát meg közelebbről ezt az elméletet!

A Neander-völgyi ember időszámításunk kezdete előtt 300 ezertől kb. 30 ezerig uralta Eurázsiát. Harmincezer évvel ezelőtt viszonylag gyorsan kipusztult, és átadta a helyét egy új, harcos jövevénynek: őseinknek, azaz a cro-magnoni embernek. Egyes elméletek szerint a cro-magnoni ember egyszerűen lemészárolta a Neander-völgyit, aki nyomtalanul eltűnt, kipusztult. Előfordulhat, hogy kis szigeteken, félreeső helyeken, a világ ritkán látogatott szegleteiben egyes csoportjaik még ma is fennmaradtak. Sokan vannak, akik azt állítják, hogy a jeti, vagyis a havasi ember nem más, mint a Neander-völgyi ember kései utóda. Előfordulhat, hogy a Neander-völgyi emberek visszahúzódva a Himalája övezetébe, alkalmazkodtak a zord klimatikus viszonyokhoz, és túlélték az évezredeket. Talán nem is ment olyan nehezen nekik, hiszen túlélték az európai jégkorszakot is, génjeikben volt a hideg elleni védekezés. Természetesen nem állítja senki, hogy ezrével császkáltak volna a Himalája bércei közt, hiszen fénykorukban sem tartózkodtak egyszerre pár ezernél többen ezen a bolygón. Éppen elegen voltak ahhoz, hogy szaporodjanak, és fenntartsák kis közösségeiket.

A modern ember azonban kinyújtotta a karmát a Himalája-zóna felé, egyre kevesebb életteret hagyva a feltételezett Neander-völgyi embernek. Számuk egyre fogyott: később, az elmúlt évszázadokban, már csak mutatóban maradt egy-egy példány belőlük. A szerencsétlen, éhező ősemberek gyakran kényszerültek arra, hogy megdézsmálják a pásztorok nyájait. Néha óriási lábnyomokat találtak a megölt háziállatok maradványai mellett, néha homályosan mozgó árnyékokat fényképeztek le az éjszakában, magát a jetit viszont nem sikerült fogságba ejteniük. Az utolsó jeti, azaz az utolsó Neander-völgyi a huszadik század elején halhatott ki, pontot téve ezzel az emberi nem történetének egy ősi, ragyogó korszaka végére. Mivel nem maradtak fenn maradványai, csak másodlagos jelekből következtethetünk egykori jelenlétére.

Lehetséges, hogy valóban ez az igazság, és a Neander-völgyi ember jóval később pusztult ki, mint gondolnánk? Lehetséges, hogy a jeti nem csupán legenda volt, hanem valóban létezett? Ma is folynak a DNS-vizsgálatok, az viszont kétséges, hogy valaha is választ kaphatunk ezekre a kérdésekre.