A gyermekek elfelejtik a használhatatlan anyagokat

Már a bizonytalan olvasási készséggel rendelkező harmadik osztályosoknak is olyan nehéz szövegekkel kell megbirkózniuk, amelyek a gyermekének segíteni akaró szülőt is megizzasztják. A gyerekek nem tudják, miért kell megtanulni olvasni. Nem tudják, hogy az olvasás irodalmi élményt jelent, mert alig olvasnak nekik meséket, történeteket, nem alakul ki igényük ez iránt. Nem tudják, hogy tudást szerezhetnek az olvasás révén, mert nem nyílik alkalmuk olyan érdekes feladatok végzésére, ahol információ után kell böngészniük. Ugyanez elmondható a többi iskolai készségről is. Önmagáért való, a gyermekek számára értéktelen – bár a tanterv alkotójának gondos, hosszú távú előrelátása folytán, később igen fontossá váló – tudást gyűjthetnek be. Kár, hogy mire az az ismeret hasznosulhatna, rég elfelejtették. A gyermekek agya mint felesleges terhet, kiselejtezi a használhatatlan anyagokat. A kisiskoláskorban alakul ki a gyermek tudatos memorizálási készsége. Ehhez segítséget jelentene, ha idegrendszere információfelvételi sajátosságainak megfelelő módszereket ismerhetne meg, kipróbálhatná, megismerhetné saját működésmódját. Később, amikor már egyre több ismeretre lesz szükség, könnyebben tudna tanulni. Számos tanulási stratégiákat ismertető kiadvány és képzés létezik, a közoktatásban mégis csupán akkor kerül a gyerekek elé valamilyen, az információszerzés sajátosságait feltáró, a tanulás hatékonyságát elősegítő módszer, ha egy-egy lelkes pedagógus becsempészi azt a tanórákba. Felső tagozatos korban kezdődik meg a gyerekek logikájának intenzív fejlődése. Ekkor már az összefüggések és az életkoruknak megfelelő, általuk belátható idői és téri dimenzióknak a megtapasztalása segítené tudásuk növekedését. Ilyen szempontból a nyolcosztályos gimnáziumi tanterv igen szerencsés. Átlátást ad tudásterületekről, érdekes összefüggésekkel ismertet meg, amelyeket jobb esetben a gyerekek maguk találhatnának meg.

A középiskolában jelenleg alig tanulnak olyasmit a diákok, aminek hasznát vehetik majd, pedig a látszat ellenére igenis foglalkoztatja őket jövőjük, csak nem tudják elfogadni a rájuk mért öncélú tanulás súlyát. Olyasmit keresnek, amitől többek lehetnének, amit később hasznosítani tudnak. Meglátszik ez a jelenség az osztályzatokon is. Különösen a fiúk, akik kevésbé hajlandók megalkudni, többnyire rossz tanulókká válnak, csak az utolsó két évben hajtanak rá, amikor a továbbtanuláshoz kell a jó osztályzat. ĺgy számukra lényegében elvesztegetett éveket jelent a középszintű oktatásban eltöltött tanulmányi idő. Igazi intellektuális kihívást igazi feladatok jelentenének számukra, az ismeretszerzésben érdekeltté tenné őket, ha látnák, mit miért érdemes megtanulni. Vannak természetesen diákok, akik önmagáért is szeretik a tudást, szárnyalnak, és élvezik az ismeretek megszerzését. Ez nagyon örvendetes, de nem lehet erre a viszonylag ritka jelenségre alapozni a középfokú oktatást. Ahhoz, hogy erre felkészítsük gyermekeinket, nemcsak kész tudást kell átadnunk, hanem fel kell vérteznünk őket olyan képességekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy hatékonyan tudják a problémákat kezelni. Ezt a kettős feladatot – a múlt tudásának közvetítését és a gyermekek felkészítését a jövő problémáinak megoldására – kell az iskolának vállalnia és az oktatásirányításnak segítenie.

Jelenleg a tanító- és tanárképző felsőoktatási intézményekben ismeretközpontú oktatás folyik, pedig – mint közismert – nem az a fontos, hogy mit tanítunk, hanem az, hogy hogyan tesszük, és milyen mintát nyújtunk. Nem lehet a katedráról kinyilatkoztatni, hogy képességfejlesztés-hangsúlyú legyen az oktatás. A pedagógusképzésnek magának kell képességfejlesztés-hangsúlyossá válni. (n, he)