A folyóparton kihallgatott beszélgetések

– Horgászgatunk, horgászgatunk? És milyen a szerencse?

– Állítólag forgandó.

– Úgy értem, fogott valamit?

– Ma még semmit. De képzelje, tegnap itt negyvenöt kishalat és legalább húsz nagy pontyot fogtam!

– Ne mondja! És tudja, én ki vagyok? Én a horgászegyesület elnöke vagyok, és közlöm magával, hogy most tilalmi rendelet van!

– És maga tudja-e, hogy én ki vagyok? Tudja meg, hogy én vagyok a világ legnagyobb hazudozója!

– Hát ez jó! Ezt akárki mondhatja!

– Azt is, hogy a horgászegyesület elnöke! Pedig maga csak egy egyszerű halőr, akinek végképp nem hiányzott az a malőr, hogy otthon hagyta az igazolványát. Anélkül meg...

– Ó! Hohohó! Ezt meg honnan a csudából tudja?

– Mert máskülönben már rég az orrom alá dörzsölte volna. Tudja mit? Üljön ide mellém, aztán gyújtson rá erre a jófajta cigarettára! Hallgassuk együtt a csend hangjait!

– Mintha mi lennénk Szájmon és Garfunkel? Gombóccal horgászik?

– Igen. A feleségem speciális kínai májgombóca másra nem is nagyon lenne alkalmas.

– Képzelje, én meg tegnap gombócevő versenyen voltam.

– Gratulálok! Ez igen! És? Legyűrte mindet?

– Ne is kérdezze! A vége felé kiestem. Ha tudtam volna, hogy az utolsó öt gombócot ilyen nehezen tudom lenyelni, azt vettem volna előre!

– Hopp! Most mintha megmozdult volna!

– Igen! Én is látom! Húzza meg, de nagyon óvatosan!

– Húzom én, de nem jön. Jaj! Na most! A mindenit!

– Leette! Leette a gombócot! A szemtelen!

– Na, mindegy! Teszek rá másikat. Addig húzza meg ezt az üveget. Jófajta vegyes pálinka van benne!

– Köszönöm, azelőtt gyakran emelgettem a poharat, de már egy éve, hogy egyáltalán nem iszom alkoholt.

– Bravó! Ez igen! Szóval magának volt elég ereje ahhoz, hogy leszokjon az italról?

– Nekem nem. A feleségemnek.

– Szegény ember!

– Most már nem. Amit azelőtt italra költöttem, azt mind félretettem, összespórolgattam. Befizettem a feleségemet egy tízhónapos világ körüli útra. Most csend van otthon és nyugalom.

– Elhiszem. És egy kicsit irigylem is! Az én feleségem órákig tud beszélni egy tárgyról! Ettől néha olyan ideges vagyok, hogy éjjel felébredek, és le-fel járkálok a szobámban. Maga sokat tapasztalt ember. Nem tud erre valamilyen orvosságot?

– Dehogynem! Mielőtt este lefekszik, hintsen szét a padlón rajzszögeket!

– Köszönöm a tanácsot, de fakír azért nem vagyok!

– Hopp! Megint mozog! Elkapta!

– El bizony! Ez megvan! Jön is könnyedén!

– Szép sötétzöld! És gömbölyű!

– Ez nem hal! Ez egy dinnyehéj! Teszek rá másikat. Addig meséljen valamit!

– Képzelje barátom, ma az egész éjjelt átvirrasztottam azzal a tudattal, hogy fáj a fejem. Csak reggel jöttem rá, hogy a tyúkszemem fáj, ugyanis fordítva feküdtem be az ágyba.

– Ha-ha-ha! Hát ez jó! Én egyszer jógázás közben fejjel lefelé lógva meditáltam. Gondoltam, közben ügyesen megborotválkozom. Később keresem a szemöldököm: nincs sehol!

– Nem mondom, jó sztori! A magáé ez az újság? Mi volt benne?

– Semmi különös. Szalonna meg egy szelet kenyér.

– Mondja, maga nem szokott itt unatkozni?

– Nem. Miért, maga unatkozik? Akkor tessék, fogja!

– Köszönöm. És mondja, jó ez a távcső?

– De még mennyire! Ha olyan dolgot néz vele, ami tíz kilométernél közelebb van, úgy látja, mintha a háta mögött lenne. Nézze meg például a túlparton a vadlibákat!

– Jé! Tényleg ott vannak! Ez Julis és Maris, a két vad, dundi liba a szomszéd utcából! Hát, nem szégyenlősek! Hohó! Kapása van, jóember! Azzal törődjön! Szedje össze minden erejét! Tekerjen! Most húzza!

– Mekkora harcsa! Te jó ég! Ez világrekord!

– Ez pedig itt az igazolványom!

– De hát azt mondta, hogy nincs magánál! Álljunk csak meg! Maga is segített kifogni.

– Igen, mert jó ember vagyok és segítőkész. Most pedig megbüntetem, mert kötelességtudó is vagyok. Ezer korona lesz, s még a halat is elkobzom. Na viszlát, minden jót!