A blues története

A blues a mai Egyesült Államok déli részén keletkezett, szülőhelye a Mississippi deltája és környéke. Legrégibb ismert alakja a múlt század közepére tehető. Ez már végleges formájú archaikus blues, amely vidéken ma is eredeti formájában él. A bluest sokak szerint a feketék elnyomása, a nyomor, a bánat szülte. Témája is lehet ez, de általában a központi téma a nő, illetve az, hogy minő bánat, minő szégyen, ha a kedves elhagy. Először a blues mint munkadal van jelen, és vándorló énekesek terjesztik, majd nemsokára a nagyvárosokba is eljut. Változatos hangszerkísérettel gazdagodik, de a legjellemzőbb a bendzsó (amit később felvált a gitár) meg a szájharmonika, és ezzel a blues klasszikus korszakához érkeztünk. Tipikus alakjában 12 ütemből álló rövid dalforma, amely 3 (egyenként négy ütemes) frázisra oszlik, az AAB mintát követve. Ezt hívják bluesformulának, amely számtalanszor ismétlődhet, és amely dzsessz és a rockzene alapja is egyben. A bluesformula dallamszerkezete az afro-amerikai zene hagyományait megőrizve a kérdés-felelet technika szerint alakul. A későbbi hangszeres formák is ezt a sémát követik. A blues versszak eredetileg 3 strófából áll, s ezeknek első verssora azonos. Szövege a zenei tagolódáshoz illeszkedik, a formulán belül szabadon rögtönzött, tartalmilag változatos, de sohasem szentimentális. Az archaikus blues hangszeres kíséret nélküli dal, a blues csak a már korábban említett klaszszikus korszakában, az 1870-es évektől kezdve kap hangszeres kíséretet. A kíséret szerepe kettős: az egyenletesen lüktető alapritmus megszólaltatása a bluesdallam intonálásához, továbbá a bluesfor-mulák közti melodikus kötőanyag szolgáltatása. A kétféle ritmikus szint között pszichikai feszültség keletkezik, amelynek feloldása gyakran fizikai mozgás kényszerében jelentkezik. Az off beat ritmizálás Európára ugyan nem jellemző, ám hasonló jelenségek az öreg kontinensen is kimutathatóak. Itt elsősorban a népzenékre kell gondolni, akár a magyar népzene ellenpontozásos ritmikai megoldásait is fel lehet hozni példának.

A muzsikusok szerint a blues nemcsak zene, hanem egyfajta életérzés, életstílus is. Brownie McGhee bluesgiáros és énekes mondta: „Ha a nőről vagy a pénzről énekelek, az lehet szimbólum is, és sokkal többről szólhat a dolog.“

Amikor a blues a földekről, a falvakból eljutott a nagyobb déli városokba, egyre népszerűbb lett. Sokáig csak az utcákon, utcasarkokon szórakoztatták a közönséget a fekete muzsikusok, és csak az ügyesebbek tudtak a zenélésből nagy nehezen megélni. A déli fehérek ellenszenve a feketékkel szemben csak némileg csökkent, ennek ellenére a fehérek körében is egyre népszerűbb lett a számukra különleges fekete blues. A műfaj tehát furcsa módon virágzásnak indult a városi néger muzsikusok körében, és a blues beköltözött a bárokba, mulatókba, lokálokba, vöröslámpás házakba. Itt újabb hangszer csatlakozott a gitár és a herfli (vagyis a szájharmonika) mellé. Ez nem más, mint a bárzongora. A hangszeres blues változatai jellegzetes típusokká alakultak, de erről többet majd a következő részben tudhatunk meg. (Folytatjuk)