Iparisták a Solid Edge verseny döntőjében

Iparisták a Solid Edge országos döntőjén

Április közepén zajlott a Solid Edge verseny országos döntője Budapesten, amelyen a komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskolát Balogh Mihály (III.C) és Nagy Ádám (IV.C) képviselte.

Ez a verseny nagy kihívást jelent minden résztvevő számára, hiszen a végső megmérettetésre egy szakmai zsűri a beadott pályamunkák alapján választja ki a versenyzőket. A döntőre idén magyarországi és határon túli iskolákból 20 pályázó kapott meghívást.

A verseny első felében egy elméleti kérdéseket tartalmazó teszten kellett minél magasabb pontszámot elérni. A diákok gyakorlati rátermettségüket a második versenyrészben bizonyították, ahol konstrukciós feladatok megoldásával mutatták be, hogyan tudják a Solid Edge programot használni. Mihály a legjobbak között végzett, a nemzetközi verseny 5. helyezettje lett, míg Ádám a 9. helyet szerezte meg.

Bízunk benne, hogy az ehhez hasonló szakmai sikerek példaértékűek, hiszen bizonyítják, hogy diákjaink nemzetközi megmérettetéseken is derekasan helytállnak. Reméljük, ezek az eredmények másokat is arra ösztönöznek, hogy a tudásukat ne csak az iskola falain belül kamatoztassák, hanem kihívásokat keresve meglássák a szakmai versenyeken való részvételben rejlő lehetőségeket.

Petheő Boglárka

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?