Megemlékezés egy szomorú évfordulóról

Szomorú évforduló

A komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskolában 2024. január 22-én megemlékeztek az ötven évvel ezelőtt, 1974 januárjában történt lavinakatasztrófáról.

Az intézmény előcsarnokában zajló eseményen Vetter János mérnök iskolaigazgató üdvözölte a szomorú alkalomból megjelent volt diáktársakat, valamint a tragédiában elhunytak hozzátartozóit. Az iskola krónikájából merítve idézte fel a tragikus esemény előzményeit, majd egyes mozzanatait. 1974. január 20-án ugyanis a Magas-Tátrában lezúduló lavina tizenkét áldozatot követelt. Tíz diák – Jozef Balačin, Ladislav Bauer, Pavol Jorík, Tibor Kočí, Tibor Magyarics, Jozef Solár, Dušan Szabó, Július Stumpf, Juraj Tury Nagy, František Varga – vesztette életét, valamint tanáruk, Daniel Korec és annak tizenhárom éves fia, Milan is a hatalmas hótömeg alatt lelte halálát.

A volt diáktársak nevében Kurucz Dušan mérnök osztotta meg gondolatait a fiatal áldozatok tragédiájáról. A szakközépiskola diákjainak alkalomhoz illő szavalatai, valamint Tóth Máté zongorajátéka még ünnepélyesebbé tették a megemlékezést.

A tiszteletadás az iskola előcsarnokában az áldozatok emlékművének megkoszorúzásával és a kegyelet virágainak elhelyezésével fejeződött be.

PaedDr. Tóth Katalin

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?