Íme, az ember

 Izland, kalandoroknak

Kihitte volna, hogy idén Izland lesz a kirándulók, nyaralók, vakációzók divatországa?

Igaz, rég elfelejtettük már, milyenek is voltak a kemény telek, hogyan gázoltunk át a majd egyméteres hóakadályon 1987-ben, hogy akkor volt pluszszünet, no nem a szénhiányból eredően, akkor már nem volt divat a szénszünet, hanem azért, mert megállt az élet, nem közlekedtek az egyébként közlekedési eszközök, sem az autóbuszok, sem a vonatok, sem a trolik, sem a villamosok. Nem volt ugyan Covid-járvány, de általában egy családból egy bátor ember ment munkába, bevásárolni. Jó, nem hónapokig, legföljebb napokig, mégsem siránkozott senki, és a gyerekek nem várták a hosszú, forró nyarat. Jól elvoltak otthon vagy a rokonoknál, barátoknál – és most nem akarom, mert fölösleges ecsetelni, hogy bezzeg akkor még nem volt elterjedve a számítógép, az okostelefonról nem is szólva. Akkor más volt a világ, de legalább nem a petróleumlámpa pislákoló fényecskéjénél olvasgattunk este, ha olvasgattunk volna, meglehet, a szigorú szülők nyolckor elfújták volna, mert ne rongáld a szemed, gyermekem, még sokáig szükséged lesz rá.

Szóval, valamikor, nem is olyan réges-régen, Izlandról nem álmodtunk, olyan távolinak tűnt, hogy meg sem fordult a fejünkben, egyszer valaki eljuthat oda. Mintha olyan helyre gondoltunk volna, ahol a madár sem jár, valami mesebeli tájra, ha egyáltalán gondoltunk volna rá. Semmi okunk nem lett volna rá, maximum annyi, meg kell tanulni, hol fekszik, kábé milyen az éghajlata, mi a fővárosa, van-e ipara, mezőgazdasága – csak és kizárólag azért, nehogy a földrajzórán elbukjunk. Még természetrajzórán tanultunk Izlandról, ott tudtuk meg, hogy létezik az izlandi pát nevű víztiszta, nagykristályos kalcit, melynek jelentős a kettőstörése. Ennyit bányászok elő a szürkeállományomból. Persze, Reykjavíkot. Ez elég is volt.

Most, hogy a tűző nap elől nincs hová menekülni, elsősorban a panellakásokban lakóknak, az emberek nem a tengerhez, nem Horvátországba, Görögországba, Itáliába – mindegy, hogy hová, csak olyan helyre, ahol éjszakánként a tenger mormolását hallják – vágynak, hanem oda, ahol a hőmérő higanyszála, ha megfeszül, sem haladja meg a húsz fokot, de lehet, hogy el sem éri a nyár kellős közepén sem. Itt bátran elhagyja a harmincat, évről évre egyre följebb araszolgat, lassan kiszárad a föld a talpunk alatt, nem fütyül a szél, ha néhány csöpp eső koppan a tűzforró aszfalton vagy a repedezett földön, már indiántáncot járunk. És akkor hopp, divatba jön Izland. Ahol legföljebb a vízvezeték és a gejzírek szolgáltatnak meleg vizet, az emberek őszi kabátban járnak nyáron, a turisták dörzsölgetik fagyos kezüket, győzik összeszorítani vacogó fogaikat. Hiába, az ember már csak ilyen. Melegből hidegbe, hidegből melegbe vágyik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában