Így küldték el Ficót melegebb éghajlatra

fico

Robert Fico hatalma és befolyása egyre csökken, és ezt rajta kívül lassan mindenki észreveszi.

Az exminiszterelnök körül egyre fogy a levegő, aki teheti, elhatárolja magát a Smer toxikus vezetőjétől. Szinte már „csak” a régi harcostársak követik őt feltétel nélkül – mint Kaliňák és Gašpar –, akik bármire képesek, hogy hatalomban tartsák, mert Fico bukása az ő bukásukat is jelenti.

Bár a Kočner telefonjából előkerült üzenetek számos vezető politikusra vetettek árnyékot, az egy pillanatig sem kérdéses, hogy a „kétes vállalkozó” leginkább a Smerrel ápolt bensőséges kapcsolatot – micsoda véletlen, hogy a pártelnökkel egy ideig szomszédok voltak. Nagyon súlyos kép rajzolódik ki előttünk, melyben a maffia politikai megrendeléseket teljesít, és a Kočner-félék keze elér az ügyészségen, bíróságon és a rendőrségen keresztül gyakorlatilag bárhová. A „vállalkozó” Threema-üzenetei kézzelfoghatóvá tették azt, amit eddig a többség csak sejtett: ha megfelelő kapcsolataid vannak, ebben az országban bármit megtehetsz.

Amikor az üzenetek tartalma megjelent a sajtóban, mindenki érezte, hogy nagy a baj, ezért az érintett politikusok egyre-másra határolódtak el Kočnertől: sosem látták, nem ismerik, az nem is úgy volt. És tény, hogy egy notórius hencegő és hazudozó szavait nem szabad készpénznek venni, de az is tény, hogy a botrányban a fél politikai elit érintett valamilyen módon, és két fiatal halála kellett ahhoz, hogy ez a sok mocsok egyáltalán napvilágra kerüljön.

Tehát igen, kezeljük óvatosan ezeket az üzeneteket, de a politikus urak is jobban válogassák meg, kivel ülnek le egy asztalhoz.

Robert Fico szerint a Threema-ügy a „Smer elleni dzsihád”, sőt, ők az áldozatok, hiszen több rendőr és ügyész ismerőse attól fél, hogy „a média meglincseli őket”. Bizony, ilyen kellemetlenségekhez vezet, ha az ember éveken át maffiózókkal barátkozik. A Smer elnöke rögtön fel is szólította Pellegrini miniszterelnököt, Saková belügyminisztert, Lučanský rendőrfőnököt és Čižnár főügyészt, hogy csináljanak végre rendet. 

És itt jött a csavar. Míg néhány éve egy ilyen ukázra haptákba vágta volna magát mindenki, de a múlt héten nem ez történt.

Sőt, a felszólított személyek egymás után jelezték, hogy Fico jobban tenné, ha csendben maradna. Saková megüzente, hogy hagyják dolgozni a bűnüldöző szerveket, Lučanský kijelentette, nem tud arról, hogy a rendőrség politikai nyomás alatt lenne, Čižnár pedig jelezte, hogy Fico felhívását is befolyásolási kísérletnek tartja. Virágnyelven ugyan, de mindannyian elküldték a Smer elnökét melegebb éghajlatra, ami még pár hónappal ezelőtt elképzelhetetlen lett volna.

Persze még ne temessük Ficót, régóta játssza ezt a játékot, és még mindig komoly befolyása van a pártján belül. Sarokba szorítva még mindig veszélyes lehet, de láthatóan egyre kevesebb szövetségese van. November végéig befejeződhet a Kuciak-gyilkosság ügyében indított nyomozás, és ki tudja, mi derül ki még addig Kočner telefonjából. 

Remélhetőleg tavaszig a választók emlékezete is kitart, és a Smer elnökét nem csak a szóvirágok szintjén küldik el üdülni.

De még ha így is lesz, akkor se legyenek illúzióink: a Fico- és Kočner-félék nem a semmiből jöttek, csak a haszonélvezői a társadalomnak, ami körülveszi őket. Ha nem vigyázunk, pár éven belül újra a nyakunkon lesznek, és itt fognak kísérteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?