Woody Allen sem ússza meg a zaklatási botrányt?

Rebecca Hall
New York |

Egyre több amerikai színész, többek közt Rebecca Hall, Greta Gerwig, Ellen Page, határolódik el Woody Allentől és legújabb filmjétől a rendező elleni évtizedekkel ezelőtti gyermekmolesztálási vádak felelevenítése nyomán.

Legutóbb Timothée Chalamet amerikai színész jelentette be, hogy lemond az idén a mozikba kerülő A Rainy Day in New York című Woody Allen-alkotásért kapott fizetéséről és a szexuális zaklatás ellen küzdő szervezetek munkájának támogatására fordítja azt.

A Szólíts a neveden című film 22 éves sztárja kedden az Instagramon közölte, hogy nem tart igényt a rendezővel közös munkájából származó fizetségre. "Szeretnék méltó lenni rá, hogy beálljak azon bátor színészek sorába, akik azért harcolnak, hogy minden embert az őt megillető méltósággal és tisztelettel kezeljenek" - írta Chalamet.

A fiatal színészt megelőzően a 82 éves rendező több korábbi produkciójának szereplője is közölte, megbánta, hogy szakmai kapcsolatba került a rendezővel. Az elmúlt hetekben Rebecca Hall (A Rainy Day in New York, Vicky Cristina Barcelona), Mira Sorvino (Hatalmas Aphrodité), Ellen Page (Rómának szeretettel), David Krumholtz (Wonder Wheel: Az óriáskerék) és Griffith Newman (A Rainy Day in New York) is jelezte az elhatárolódását Allentől, valamint megígérte, hogy többé nem dolgozik együtt vele.

Hall a múlt héten jelentette be, hogy a szórakoztatóiparon belüli nemi egyenlőségéért harcoló Time's Up elnevezésű kezdeményezés támogatására fordítja az A Rainy Day in New York-ért kapott gázsiját. "Ez egy apró gesztus és korántsem egy méltó kárpótlásnak szánt összeg" - írta a színésznő az Instagramon.

Ha annak idején tudom, amit most tudok, nem játszottam volna a filmben

 - nyilatkozta a múlt héten a The New York Times című lapnak Greta Gerwig, aki a 2012-es Rómának szeretettel című vígjáték egyik főszereplője volt. "Azóta sem dolgoztam vele, és ezután sem fogok" - mondta Gerwig, hozzátéve, hogy Dylan Farrow története ráébresztette, miként súlyosbította egy másik nő fájdalmait, ami szívszaggató felismerés volt számára.

Dylan Farrow, Allen nevelt lánya, azt állítja, hogy a rendező molesztálta őt 1992-ben egy padlásszobában, amikor hétéves volt. A vádakat azóta is tagadó Allen ellen vizsgálatot indítottak annak idején, vádemelés azonban nem lett az ügyből.

Noha Hollywood egy része a rendező ellen fordult, vannak, akik továbbra is kitartanak mellette és nyilvánosan is a védelmükbe veszik.

"Woody Allen ellen két államban is folyt törvényszéki nyomozás és nem történt vádemelés" - írta kedden a Twitteren Alec Baldwin.

A személyének és a munkásságának a megtagadása kétség kívül valamilyen célt szolgál. Ám igazságtalannak és szomorúnak tartom. Háromszor is dolgoztam együtt Woody Allennel, amire pályafutásom egyik megtiszteltetéseként tekintek

 - fogalmazott a színész. Baldwin hangsúlyozta, nem "kisebbíteni, vagy figyelmen kívül hagyni akarja az ilyesfajta vádakat", de mint fogalmazott, "nagyon megfontoltan és óvatosan kell eljárni, amikor ilyen bűnökkel vádolunk meg embereket".

Mia Farrow, aki 12 éven át volt Woody Allen élettársa, 1992-ben vádolta meg először a rendezőt Dylan molesztálásával. Dylan Farrow 2014 elején szólalt meg először a nyilvánosság előtt az állítólagos incidens ügyében, a héten pedig a CBS csatorna csütörtök reggeli This Morning című műsorában adnak le egy vele készített friss interjút. A csatorna szerint ez az első olyan interjú, amelyet a témában kamerák előtt adott Dylan Farrow.

Miért ne akarnám lerántani? Miért ne kellene dühösnek lennem? Miért ne érezném magam sértettnek? Miért ne éreznék valamiféle felháborodást annyi év után, ami alatt figyelmen kívül hagyták, amit mondtam, nem hittek nekem és félretoltak

 - fogalmazott Allen lánya az interjúban, amelyet a Variety.com szerint hétfőn vettek fel vele bridgewateri otthonában. 

A kérdésre, miért gondolja, hogy most majd hisznek neki az emberek, Dylan Farrow azt válaszolta a tévécsatornának: "Szerintem ez az ő dolguk. Én annyit tudok tenni, hogy elmondom az igazamat."

Fontos, hogy az emberek megértsék, "egy áldozat, egy vádló is számít", és a szavuk elég ahhoz, hogy változást idézzen elő - fűzte hozzá Farrow a műsorrészletben, amelyet a CBS előzetesen nyilvánosságra hozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?