VIDEÓ: Nem lett meg a londoni futó, aki belökött egy nőt egy busz elé

videó
London |

Megrázó bűncselekmény történt 2017. május 5-én kora reggel Londonban. Egy dzsoggingoló férfi a Putney-hídon minden látható ok nélkül fellökött egy vele szembe sétáló nőt. A nő a járda szélére esett, feje belógott a buszsávba, ahol érkezett is a 403-as járat. A nő szerencséjére a buszvezető reflexei kivételesen jók voltak, félre tudta rántani a kormányt.

 

Az eset nagy felháborodást váltott ki, a térfigyelő kamerák és a busz biztonsági kamerájának felvételei alapján azonnal hajsza indult a tettes után. Az azóta eltelt több mint egy évben 50-en kerültek a rendőrség látókörébe, de egyikükről se bizonyosodott be a bűncselekmény elkövetése. Sőt, a meghallgatásaikon se derült ki semmi érdemi.

Így most, bő egy év után felhagynak a nyomozással. "Az esetet a lehető legteljesebb mértékben kivizsgáltuk, minden értelmezhető nyomot felgöngyölítettünk. A gyanúsítottat nem sikerült azonosítanunk, így lezárjuk a nyomozást. Amennyiben új információk kerülnek nyilvánosságra, azokat megvizsgáljuk" - nyilatkozta a Metropolitan Police szóvivője. (444.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?