VIDEÓ: 24 év után talált rá elveszett lányára egy kínai házaspár

kína eltűnt
London |

 Huszonnégy évnyi keresés után talált rá háromévesen elveszett lányára egy kínai házaspár - írta a BBC News.

Vang Ming-csing és felesége, Liu Teng-jing kedden ölelhették végre magukhoz a ma már 27 éves lányukat. A Csengtuban élő házaspár annak idején gyümölcsöt árult egy út menti standnál és egy nap, amikor végeztek a vásárlók kiszolgálásával észrevették, hogy hároméves lányuk, Csifeng eltűnt mellőlük.

A házaspár, amelynek egy másik lánya is van, éveken át kutatott a városban és a környező területeken Csifeng után. Az újságokban, valamint az interneten is hirdetéseket adtak fel, és soha nem hagyták el Csengtut, hátha a lány egyszer hazatalál hozzájuk.

Három évvel ezelőtt aztán Vang úgy döntött, hogy kiszélesíti a keresést és sofőrként regisztrált egy kínai fuvarmegosztó szolgáltatóhoz, remélve, hogy egy nap talán saját lánya ül be mellé az autóba.

A férfi ekkor már a kínai média figyelmét is felkeltette szokatlan keresési módszerével: az autója hátsó ablakába is kitett egy figyelemfelkeltő hirdetést és minden egyes utasának adott egy röplapot, rajta Csifenggel kapcsolatos információkkal.

Az évek alatt a kínai rendőrség több nőt is DNS-vizsgálatnak vetett alá, ám az eredmények mindig csalódást okoztak.

Tavaly év végén azonban egy rendőrségi fantomképrajzoló elolvasta Vang történetét és úgy döntött, segítségképpen elkészíti Csifeng felnőttkori portréját.

A kép bejárta az internetet és több ezer kilométerrel arrébb, az ország másik végében élő Kang Jing magára ismert a rajzon. A nő év elején felvette a kapcsolatot Vanggel és a DNS-vizsgálat ezúttal örömteli eredményt hozott.

A házaspár és rég elveszett lányuk kedden találkoztak először, amikor az észak-kínai Csilin tartományban élő Kang Jing Csengtuba utazott férjével és két gyermekével. "El sem tudom mondani, hogy mennyi reményt, csalódást és elkeseredettséget éltünk meg az elmúlt 24 évben. Most viszont végre újra együtt vagyunk" - idézte az édesapát az egyik pekingi lap.

A kínai lapok szerint Kang Jing a szüleitől mindössze 20 kilométerre nőtt fel, de azt nem részletezték, hogy miként szakadt el annak idején a szüleitől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?