Száműznék a szőrmét Los Angelesből

szőrmetilalom
Los Angeles |

Betiltanák a szőrmetermékek többségének árusítását és előállítását a világ egyik divatközpontjának számító Los Angelesben, amely az eddigi legnagyobb amerikai város lenne, amely bevezeti a korlátozást.

San Francisco és két kisebb kaliforniai város példáját követve a Los Angeles-i városi tanács 12-0 arányban döntött arról kedden, hogy utasítja a városi ügyészséget a szőrméből készült ruházati termékek és kiegészítők értékesítésének, valamint előállításának betiltásáról szóló rendelet megfogalmazására.

A tervezetet a tanácsnak jóvá kell majd hagynia, valamint Eric Garcetti polgármesternek is alá kell írnia, hogy életbe léphessen.

"Los Angeles a világ egyik divatfővárosa, és ha mi itt meg tudjuk ezt valósítani, akkor a világon bárhol máshol is lehetséges"

- mondta Paul Koretz tanácstag, a kezdeményezés egyik támogatója, hozzátéve, hogy remélik, hogy New York, Chicago és Miami figyelmét is sikerül felkelteniük.

Los Angelesben található a világ egyik legnagyobb divatnegyede, amely mintegy négyezer ruházati üzletnek és gyártónak ad otthont, noha ezeknek csupán töredéke árul szőrmetermékeket.

A tervek szerint a korlátozás 2019 januárjában lépne életbe és a kiskereskedők 2020-ig kapnának haladékot a készleten lévő szőrmeáruk eladására. A használt szőrmetermékek értékesítésére nem vonatkozna a korlátozás.

A városi tanács egyelőre mérlegeli, hogy bizonyos termékek kivételt élvezzenek-e a szabály alól, például a vallási célokra használt kiegészítők, mint az ortodox zsidók szőrmekalapja.

A Los Angeles szomszédságában fekvő West Hollywood 2011 novemberében került a nemzetközi figyelem középpontjába, mint az első amerikai város, amely betiltotta a szőrméből készült ruházati termékek árusítását. Berkeley 2017-ben, San Francisco idén márciusban követte a példáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?