Mérgezett tejjel zsaroltak meg egy magyarországi üzletláncot

tej

Mérgezett tejjel zsaroló őrültet keres a magyarországi rendőrség. Az ismeretlen bűnöző levelet írt az Auchannak, hogy ha nem fizetnek neki, megmérgezi az üzleteikben árult dobozos tejeket.

 

Az ORFK sajtóosztálya szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda külön nyomozócsoportot hozott létre a zsarolás miatt.

Iparági szereplők a Blikknek elmondták, az áruházlánc nem tudhatta, hogy csak egy kalandorról vagy közveszélyes őrültről lehet-e szó, ezért visszahívta a zsaroló által nevesített tejtermékeket, majd bejelentést tett a rendőrségen, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih).

Ők sem mertek kockáztatni: közleményt adtak ki arról, hogy valaki megmérgezhette a több áruházláncban kapható magyar tejeket. Azt írták, hogy az ügyfélszolgálatra érkező bejelentés szerint „több üzletlánc csomagolt termékei esetében, feltehetően gazdasági kár okozása céljából szennyezés történhetett. A Nébih felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a tejtermékek esetében fokozottan figyeljenek a csomagolás sértetlenségére, és csak ennek ellenőrzése után vásárolják meg, illetve fogyasszák el az adott élelmiszert.”

Aki dobozos, tartós UHT-tejet vásárol, nézze meg, sértetlen-e a zárókupak, illetve alatta a fólia, továbbá nyomja meg a dobozt, szivárog-e belőle a tej kis lyukon. Ha ilyet tapasztal, ne igyon belőle – közölte a Blikk-kel Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője.

További részleteket a szakember a nyomozás miatt nem árulhatott el, így arra sem adott egyértelmű választ, hogy mi kerülhetett a tejbe.

 

Aki aggódik, hogy fogyasztott a visszahívott tejből, és szokatlan dolgot tapasztal magán, elég felkeresnie a háziorvosát – mondta kérdésünkre Helik Ferenc.

De az sem biztos, hogy a zsaroló beváltotta volna a fenyegetést, mert a Nébih információja szerint lapzártánkig nem találtak fertőzött tejet sehol.

Szerettük volna megtudni a megzsarolt áruházlánctól, hogy mekkora összeget követelt tőlük a zsaroló, illetve, hogy mennyi tejet vittek vissza eddig a vásárlók, de Adorján Abigél kommunikációs munkatárs azt mondta, a folyamatban lévő nyomozás miatt nem válaszolhat.

Itt az érintett tejek listája: „Az alábbi jelölésű termékek esetén, amelyeket 2018. május 11-én és 2018. május 12-én a feltüntetett áruházainkban értékesítettünk, a tárolási folyamat során szennyezés történhetett, ezért ezeket vállalatunk visszahívja. Kérjük, amennyiben ilyen terméket vásárolt a megnevezett áruházaink valamelyikében, azokat ne fogyassza el, hozza vissza bármely áruházunk vevőszolgálatára és az árát megtérítjük” – írta az áruházlánc. A Budakalászon, Dunakeszin, Fóton, Szigetszentmiklóson, Csömörön, valamint a Savoya Parkban lévő üzletekben árult és visszahívott termékek listaját ezen a linken lehet elérni.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?