Marxot a legnagyobb modernkori gondolkodónak nevezte a kínai elnök

Karl Marx
Peking |

Karl Marxot a legnagyobb modernkori gondolkodónak nevezte Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken a pekingi kongresszusi központ Nagy Népi Csarnokában tartott beszédében, a Karl Marx német filozófus, közgazdász születésének kétszázadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat egyik rendezvényén.     

"Előnyöket kell szereznünk, magunkhoz kell ragadni a kezdeményezést, és meg kell nyernünk a jövőt. Folyamatosan fejlesztenünk kell azt a képességünket, hogy a marxizmus gondolatainak segítségével elemezzük és oldjuk meg a problémákat" - hangoztatta az államfő. Hszi szerint Marx az emberiség történelmének legnagyobb gondolkodója, és azért emlékeznek meg róla Kínában, hogy kinyilvánítsák a marxizmus tudományos igazságába vetett szilárd hitet.

Az AP amerikai hírügynökség jelentésében rámutatott arra, hogy Hszi egyrészt az ideológiai hatalom megerősítésének eszközeként használja Marxot, másrészt így kívánja tompítani a Kínai Kommunista Párton (KKP) belül azokat a kritikus hangokat, amelyek az elnöki tisztség betöltésének idejére vonatkozó korlátozás feloldása miatt érték.

Kínában majd egy hétig tart a Marx emlékének szentelt egyhetes rendezvénysorozat. A médiában beszélgetős propagandaműsorokban bizonygatják Marx elméletének helytállóságát, rajzfilmeket mutatnak be ifjúkoráról, bizonyítandó, hogy elméletei milyen jelentőséggel bírnak a mai Kína és a következő generáció számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?