Kizárták a szépségversenyről a botoxozott tevéket

teve
Al-Rumahija |

Botox miatt zártak ki egy tucat tevét a hagyományos szaúdi tevefesztivál szépségversenyéről.

A vetélkedőben, ahol a zsűri az ajkak, a pofa, a fej és a térd mérete alapján bírálja el az előttük felvonuló patásokat, egy tucatnyi állat volt, amelyeket a gazdáik botoxinjekcióval akartak még vonzóbbá tenni.

"A teve Szaúd-Arábia szimbolikus állata. Régen azért gondoztuk, mert szükségünk volt rá, ma hobbiból" - magyarázta Favzan al-Madi, a zsűri elnöke.

Az egy hónapon át tartó tevefesztivál idén a távoli sivatagból a főváros mellé költözött, a kormány állandó épületet emelt a főbb műsorszámoknak, a versenyeknek és a bemutatóknak, amelyek nyerteseit összesen 213 millió riálnyi díj várja.

A rendkívül konzervatív királyság vezetői reformokkal igyekeznek modernizálni az országot - megnyíltak a mozik, nemsokára a nők is vezethetnek autót -, ám kárpótlásul nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományokra.

Kapcsolódó cikkünk

A fesztiválon büfék és ajándékboltok mellett állatsimogató is látogatható, benne a legmagasabb és a legalacsonyabb teve, életnagyságú homok teveszobrokat állítanak ki a múzeumban, meg lehet kóstolni a tevetejet és megérinteni a teveszőr textíliákat. Planetárium mutatja be, hogy járták be a sivatagot tevéikkel az arabok a csillagok állásától vezetve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?